Például propaganda célokra használják fel őket. John Cantile angol újságíró például a szóvívőjük lett.

Január 3-án, szombaton dzsihádista fórumokon és twitteren kezdett el terjedni egy nyolc perces kisfilm, amelyben a 43 éves angol újságíró Mosul városát járja végig. A kisfilm célja, hogy bemutassa, mennyire normális mederben zajlik az élet az Iszlám Állam által irányított észak-iraki városban.

Ez a nyolcadik olyan film, amiben az elrablása óta megjelent Cantile, aki szakértők szerint nyomás alatt, akarata ellenére cselekszik. A videót egy dzsihádista szervezetek kommunikációját monitorozó hírszerző ügynökség, a Site Intel hozta nyilvánosságra.

A filmben Cantile végigjár egy zsúfoltnak tűnő piacot, rendőrmotort vezet, és ellátogat a mosuli kórházba.

A videóban elkezd kiabálni egy felette elhaladó repülőre is: „Itt vagyok, itt lent! Dobjatok rám egy bombát! Próbáljatok újra megmenteni! Csináljatok valamit! Semmi értelme, egyáltalán semmi értelme!”

Első alkalommal 2014 szeptemberében tűnt fel egy videóban, amelyben beismerte, hogy elrabolták, és az élete az Iszlám Állam zsoldosainak kezében van. Novemberben egy amerikai különleges alakulat megpróbálta kiszabadítani, de Cantile és fogvatartói az akció idején már máshol tartózkodtak.

Augusztus óta az ISIS négy kivégzésről posztolt videót. Két amerikai újságírót, James Foleyt és Steven Sotloffot illetve két angol szociális munkást, Alan Henninget és David Haines fejezték le a dzsihádi szervezet ismeretlen katonái.

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam terrorszervezet célja egy kalifátus létrehozása. Szerény céljaik vannak, például fennhatóság követelnek a világ minden muzulmán hívője fölött, ami csekély másfél milliárd ember. A saria jog követői, ami az iszlám erkölcsi is vallási szabályrendszere, amely egyebek mellett feljogosítja őket, hogy nem muzulmán, azaz hitetlen egyéneket kivégezzenek, rabszolgasorba vessenek és kereskedjenek velük.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában