Ma 30 éve mutatták be Sylvester Stallone vígjátékát, ami rosszul indult, de kultstátuszig repült. Ne hívjatok senkit főnöknek, inkább olvassátok el ezt a 10 érdekességet a filmről.

1. Nem Slyt szerették volna először a főszerepre. Al Pacino játszhatta volna Snapst, kétmillió dollárt ajánlottak neki a szerepért, de jött a Dick Tracy, amiért 3-at kapott. A számok pedig mindig magukért beszélnek.

2. De eredetileg volt egy másik verzió is. John Landis John Belushival tervezte az Oscart még a ’80-as években, Belushi azonban nem sokkal később meghalt.

3. Abban a jelenetben, ahol Kirk Douglas megüti Stallonét, nem játszották meg az ütést. Stallone azt mesélte, hogy két elhibázott pofonka után megkérte Kirköt, hogy üsse meg rendesen. Ő pedig úgy megütötte, hogy azt sem tudta, hol van. Azt nyilatkozta, hogy egy életre megtanulta, hogy ne húzzon ujjat Spartacusszal.

4. Douglas és Stallone egyébként már találkozott előtte filmben, mégpedig a Rambóban, és nem lett jó vége az ügynek. Kirk lett volna ugyanis Trautman ezredes, de annyira nem tudott együtt élni azzal, hogy Rambo a film végén élve marad, hogy inkább kilépett a produkcióból. Szerencsére ez nem akadályozta a közös munkát az Oscarban.

5. Vincent Spano azt mondja a filmben Snapsnek, hogy a lányával a Club 33-ban találkoztak először. Ez azért vicces, mert ez egy létező privát klub Disneylandben.

6. Ez volt az első film, amit az orlandói MGM-Disney stúdióban forgattak.

7. Ornella Muti alakítja Marisa Tomei anyját a filmben. A baj csak az, hogy összesen 9 év a korkülönbség köztük.

8. A forgatáson történt egy elég nagy balhé. Az egyik nap végén tűz ütött ki, elégett benne több színész lakókocsija (többek között Tim Curryé is), díszletek, az összes kosztüm, és 21 nagyon értékes oldtimer. A forgatás két hétig állt, amíg pótolni tudták a ruhákat. Később kiderült, hogy a Universal egyik biztonsági őre indította a tüzet.

9. A ’91-es mű igazából egy 1960-as francia film remake-je, de sokan nem tudják, hogy az sem az eredeti változat, hiszen az Oscar tulajdonképpen egy 1958-as színdarab, amiből aztán két évvel később filmet forgattak.

10. Bár a film szolidan kultstátuszig menetelt, főleg nálunk a remek szinkron miatt, a kritikák rettenetesen lesújtóak voltak. A Rotten Tomatoes oldalán 12%-on áll, és 3 kategóriában jelölték az Arany Málnán, de végül egyiket sem „sikerült” megnyernie.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában