Rusell Crowe-ból George Lucas lett, Olivia Wilde elfelejtett felöltözni, Chris Rock pedig még az akasztott nagyanyjával is viccelt. Mozgalmas volt az idei Oscar, az biztos.

1. Nyert a Saul fia

34 év után sikerült újra magyar filmnek elhódítania a filmvilág legrangosabb díját a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

2. Chris Rock poénjai

A humorista remekül vezette a 88-ik díjátadót, aminek témája persze nem is lehetett volna más, mint hogy a fekete jelöltek alulreprezentáltsága miatt több afroamerikai színész és rendező bojkottálta az eseményt. Chris Rock ezzel kapcsolatban néhány egészen meredek poént is megengedett magának.

A komikus nyitóbeszédében például azon morfondírozott, hogy miért nem tüntettek a feketék az '50-es vagy a '60-as években, holott akkoriban sem nagyon voltak afroamerikai jelöltek az Oscaron, majd így folytatta:

A feketék nem tüntettek, mert akkoriban voltak valódi problémáink, amik miatt tüntetnünk kellett. Túlságosan lefoglalt, hogy megerőszakolnak és meglincselnek minket ahhoz, hogy azzal foglalkozzunk, ki nyeri a legjobb operatőrnek járó díjat. Amikor a nagymamád egy fáról lóg, nagyon nehéz amiatt aggódni, hogy melyik a legjobb külföldi rövid dokumentumfilm.

3. Leo Oscarja

A hatodik jelölését már csak sikerült díjra váltania, és a köszönőbeszédében még arra is futotta, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságára, és keményen beszóljon a környezetszennyező nagyvállalatoknak. Természetesen nem keverték le, pedig jócskán túllépte a megszabott időlimitet. Próbálták volna meg.

4. Russell Crowe haja

Félelmetes tempóban kezd átváltozni George Lucas-szá.

5. Sacha Baron Cohen

Aki a díjátadóra leporolta az Ali G jelmezt, és ezzel majdnem sikerült elterelnie a figyelmünket Olivia Wilde dekoltázsáról.

6. Ennio Morricone Oscarja

Hihetetlen, de a 87 éves zeneszerző az Aljas nyolcas filmzenéjéért kapta meg első Oscarját (ha a 2007-es életműdíjat nem számítjuk). Az egész Dolby Színház felállva tapsolt neki, ahogy felsétált a színpadra.

7. A Duna TV közvetítése

Kraszkó Zita, Dudás Viktor és Szöllőskei Gábor kifejezetten jól hozták le a több mint négy órás műsort, a szinkrontolmács is csak meglepően ritkán bakizott, pedig Chris Rockot pokoli nehéz követni.

8. Jenny Beavan ruhája

A jelmeztervező a legjobb kosztümért vehetett át Oscart a Mad Maxért, amihez stílszerűen úgy öltözött fel, mintha most pattant volna le a Csatavasról. A ruhája meglehetősen kirívó volt ebben a nagyestélyis környezetben.

9. Emmanuel Lubezki triplája

Az operatőr zsinórban harmadik Oscarját vihette haza: idén A visszatérővel, tavaly a Birdmannel, tavalyelőtt pedig a Gravitációval nyert, ezzel pedig Oscar-történelmet írt, hiszen operatőrként ő az első, aki háromszor egymás után nyerni tudott.

10. Ez a kép

Első Oscar-nyertesek egymás közt (balra: Nemes Jeles László, jobbra: Leonardo DiCaprio). Talán már a következő filmje főszereplőjét keresi?

(Fotó: AFP, Duna TV)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Mutatjuk a „fluoreszkáló ribancot” a Micimackó-horror folytatásából

További cikkeink a témában