A Project X – A buli elszabadul című film megvan? Valami olyasmit hozott össze kétszáz begőzölt kamasz a minap egy eladásra meghirdetett floridai villában.

A Panama City területén található villát jelenleg is hirdetik a tulajdonosok nem kevesebb mint nyolcmillió dollárért, ami jelenlegi árfolyamon testvérek között is 3 milliárd forint, vagyis nem egy zuglói panelről van szó.

Egy panellakásba egyébként sem férne be kétszáz ember, márpedig a szóban forgó úri lakba nemrég nagyjából ennyien rendeztek illegál házibulit. Az elkövetők mindegyike huszonegy év alatti, így lehet egy tipped, hogyan jutott a dolog a hatóságok tudomására. Igen, a partimámorban pörgő kamaszok teleszórták az internetet a bulin készült videókkal, ami igencsak megkönnyíti az ügyben illetékes rendőrhatóság dolgát.

A Walton megyei seriff hivatala közzé is tett egy videót a Facebookon azzal a felhívással, hogy aki felismeri az azon látható személyeket, keresse fel őket az információval.

Persze, fiatalság, bolondság, de azért egy idegen házba betörni mégis súlyosabb kicsit, mint egy mezei csendháborítás, az elkövetők ráadásul nemcsak a szőnyeget mászkálták össze, de felpróbálták a szekrényekben talált ruhákat, előszedték az ékszereket és azokkal menőztek, sőt, még egy bokszmeccset is rendeztek az egyik helyiségben.

Néhány személyt már sikerült elfogni, de őket egyelőre még nem gyanúsították meg semmivel.

(Forrás: Business Insider)

Ez is érdekelhet:

Lekapcsolták a blahai lámát

Lelécelt volna, de elkapták.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés