Februárban beindul a buli, jönnek a jobbnál jobb filmek, köztük máris az év egyik legjobbjának kikiáltott A nő. És még sokan mások.

A túlélő (Lone Survivor)

Bemutató: február 6.

2005. június 28-án az amerikai haditengerészet megindította a Vörös Szárnyak Hadműveletet. Az akció célja az volt, hogy felkutassák és likvidálják az afganisztáni hegységek között rejtőző tálib vezért, Ahmad Shahdot. A bevetés azonban nem várt szörnyű fordulatot vett. A négyfős, SEAL-kommandós osztag csakhamar harapófogóban találta magát, körbevéve egy egész sereg tálib fegyveressel, reménytelenül elvágva a segítségtől. Az akció súlyos kudarccal végződött, a négyesből egyedül Marcus Luttrel maradt életben.

A nő (Her)

Bemutató: február 6.

Mindenki igazi társra vágyik. Olyanra, aki figyel, aki megért, aki segít, és aki szeret. Theodore (Joaquin Phoenix) nagyon lassan heveri ki a válását, egyedül él, és nem barátkozik könnyen. Napközben egy számítógépen dolgozik, esténként egy másik számítógépen játszik – és unalmában letölt egy új programot: egy intelligens operációs rendszert.

És minden megváltozik. Az egzotikus hangú rendszer (Scarlett Johansson), vagyis Samantha felforgatja addig túl egyforma napjait. Mindent tud, mindent ért, és egyre közelebb kerül Theodore-hoz. Olyan közel, hogy a férfi néha már úgy érzi: Samantha testestül-lelkestül az övé.

A Lego kaland (The Lego Movie)

Bemutató: február 6.

Emmet átlagos fickó. A keze sárga, két ujja van, a feje tetején bütyök tartja a sapkát. A Lego-világ átlagembere, építkezésen dolgozik, és semmi pénzért se késné le kedvenc napi tévésorozatát. Egy félreértés folytán azonban mindenki más azt hiszi: ő a Kiválasztott, a világ megmentésének kulcsfigurája.

Különleges figurák egy kis csapatával kell nekivágnia a nagy feladatnak, amely meghökkentő kalandokon és váratlan fordulatokon keresztül eljuttathatja hőseinket majd meglátjuk hova. Annyi biztos: a kettős életet élő Lord Biznisz az elveszejtésükre tör, Emmet pedig Vitruvius, a bölcs öreg, egy vad Lego-lány, Batman és még néhány furcsa fickó oldalán, gyorsan alakuló járgányok és könnyen átépíthető világok között harcol - de alig érti, mi zajlik körülötte.

A nimfomániás – 2. rész (Nymphomaniac)

Bemutató: február 6.

Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba igyekvő Seligman (Stellan Skarsgard). A fiatal nőt megverték, vérzik, és szemmel láthatóan segítségre szorul, ezért a férfi megsajnálja, és elviszi magához, hogy ápolja. Joe pedig mind őszintébben meséli el jóakarójának, miképp került abba a lehetetlen helyzetbe, ahogyan találkoztak. A nő nimfomániásnak diagnosztizálja magát, élményei pedig egészen a tinédzserkoráig nyúlnak vissza.

Történetei között szót ejt édesapjáról, egy nagy szerelméről, és szeretőkről, de mindenekelőtt szexuális kalandjairól, amelyek bővelkednek extremitásokban, zavarba ejtő helyzetekben, szexuális pózokban és játékokban, valamint vállalt perverziókban. Seligman megértően, ámde zavartan hallgatja a nőt és a történelemből, valamint a tudományból vett példákkal és tapasztalatokkal igyekszik értelmet adni a nő tetteinek.

Robotzsaru (RoboCop)

Bemutató: február 6.

Detroit, 2028. A robottechnológia monopóliuma egy nemzetközi óriáscég, az OmniCorp kezében van. Különböző harci drónjaikat sikerrel használja a hadsereg a tengerentúlon már évek óta – ez pedig sokmilliárdos profitot jelent a cég számára. Az OmniCorp fejesei úgy döntenek, hogy hazai fronton is csatasorba állítják egyébként sokat vitatott technológiájukat, és erre nem sokkal később remek lehetőség adódik. Amikor Alex Murphy (Joel Kinnaman) – a szerető férj és apa, valamint remek zsaru, aki mindent megtesz azért, hogy elsöpörje a bűnözést és a korrupciót Detroit utcáiról – súlyosan megsérül szolgálat közben.

Az OmniCorp benne látja meg a lehetőséget, hogy létrehozzanak egy félig ember, félig robot rendőrtisztet. A vállalat álma, hogy minden városban szolgáljon egy robotzsaru, ennek köszönhetően pedig további milliárdok kerüljenek a részvényesek számláira. Egy dologgal azonban nem számoltak: a robottesten belül továbbra is egy ember rejtőzik, akik igazságot akar szolgáltatni minden áron!

Nyárutó (Labor Day)

Bemutató: február 6.

A Nyárutó főhőse a 13 éves Henry Wheeler, aki azon igyekszik, hogy a ház ura legyen, és gondját viselje zárkózott anyjának, Adele-nek, miközben a kamaszkor kínjaival küszködik. Egy alkalommal, amikor az iskolából hazafelé bevásárolni mennek, Henry és az anyja találkoznak Frank Chambersszel, aki ugyan félelmet keltő alak, ugyanakkor nyilvánvalóan segítségre van szüksége. Frank meggyőzi őket, hogy vigyék magukkal az otthonukba, ám később kiderül róla, szökött fegyenc. Ami ezen a hosszú nyárvégi hétvégén történik, mindhárom embert egy életre átformálja.

Megdönteni Hajnal Tímeát

Bemutató: február 13.

Mindenki ugyanazt akarja. Hajnal Tímeát. Aki szupersztár fotómodell, egy sztártévés csaja, gazdag és gyönyörű. És nagyon unja az egész felhajtást, egyszerűbb, békésebb életre vágyik. A 15 éves érettségi találkozóján találkozik Danival, aki egy építésziroda alkalmazottja, az esküvőjére készül, tűri a menyasszonya meg a családja basáskodását, és nagyon unja az egész felhajtást. Az egykori osztálytársak beszélgetnek meg isznak kicsit, azután futólag elcsábítják egymást a ruhatárban. Nem nagy ügy. Mindenkivel előfordul az ilyesmi. Csak az a baj, hogy az esetet levideózza Bögöcs, a tapló, nagyszájú, fukszos, susogó mackós pornóproducer, és a felvétel segítségével megzsarolja Danit. De valami nagyon furcsát kér cserébe a felvételért: hogy megdönthesse Hajnal Tímeát.

Texas hercege (Prince Avalanche)

Bemutató: február 13.

A 80-as évek Amerikájában járunk, de erről a kertésznadrágokon és bajuszviseleteken kívül nem sok minden árulkodik. A végtelen texasi erdőkben, egy pusztító erdőtűz után két fiatal férfi festi az utat teljes elszigeteltségben. Alvin megfontolt, komoly és felelősségteljes, Lance – Alvin barátnőjének öccse – pedig éretlen, hebehurgya és megbízhatatlan.

Különbözőbbek tehát nem is lehetnének, és az összezártság – nappal együtt dolgoznak az országúton, éjjel egymás mellett alszanak a közös sátorban – sok megpróbáltatással jár. Az együtt töltött hosszú hetek és a közös élmények elindítják őket egy úton egymás és önmaguk megismeréséhez, melynek során a konfliktusok, a humor és a tapasztalat segítségével mindketten más emberré válnak, és egy nem várt, valószínűtlen és mély kötődés is kialakul közöttük.

Téli mese (Winter’s Tale)

Bemutató: február 13.

Ebben a különös világban minden megtörténhet. New York nem az a város, amit ismerünk. Lakói másképp öltöznek, másképp viselkednek, más szabályok szerint élnek – és mindig készen állnak a csodára. Peter (Colin Farrell) bevándorlók gyermekeként érkezett ide, de mert nem engedélyezték, hogy partra lépjen, egy csöpp hajón ért partot.

Azóta szakképzett betörő lett, majd miután összekülönbözött a bandavezérrel, örök szökevény. Egy betörése során a fiatalember beleszeret egy rejtélyes, titokzatos lányba – aki halálos beteg. Egy másik betörés után őt és fehér lovát titokzatos felhő nyeli el. Amikor évtizedekkel később újra előbukkan, már minden egésze más, mint addig volt, és ő nem emlékszik semmire.

Műkincsvadászok (The Monuments Men)

Bemutató: február 20.

A második világháború egyben a világ legnagyobb, legszervezettebb műkincsrablásának a története is. A németek figyelme mindenre kiterjedt, és a meghódított országok gazdagságát is akarták. De ahol rablók vannak, ott zsaruk is. Európa még lángokban állt, amikor Roosevelt elnök kiadta a parancsot, hogy küldjenek egy különleges egységet a Birodalomba.

A feladatuk: a frontvonalak mögött ragadt műtárgyak visszaszerzése és biztonságos helyre juttatása. És megalakul minden idők legkülönösebb kommandója: hét múzeumigazgató, művészettörténész és kurátor fegyvert és felszerelést kap, hogy ellenséges területen járjon túl a nácik eszén, csempéssze nyugatra, amit bír, és ha lehet, maradjon életben.

Pompeji 3D (Pompeji)

Bemutató: február 20.

Időszámításunk szerint 79-et írunk. Pompeji, a Római Birodalom ékköve, a korrupció melegágya, a kísértés kikötője egykor veszélyes helynek számított a folyamatos földrengések miatt. Ám a Vezúv sötét haragja az első századra teljesen feledésbe merült. A birodalom gazdag lakói élik fényűző hétköznapjaikat, míg a rabszolgák az arénában harcolnak a túlélésért, de egy valamire senki nincs felkészülve: a szunnyadó tűzhányó pusztító erejére.

Milo, a gladiátor (Kit Harington) az idővel fut versenyt, amikor egy váratlan földrengés következtében hatalmas robajjal kitör a vulkán: meg kell találnia szerelmét (Emily Browning), hogy kimenekítse a hamuval elárasztott városból, mielőtt azt teljesen betemeti a láva, és a szüntelenül aláhulló kőzápor.

A titokzatos szerető (The Invisible Woman)

Bemutató: február 20.

A XIX. század második felének legünnepeltebb brit írója volt Charles Dickens, igazi bálványnak számított korában. Nemcsak művei iránt rajongtak az emberek, de felolvasóestjei, közszereplései is esemény- és élményszámba mentek. Dickens élvezte a figyelmet, hogy minden társasági rendezvényen a középpontban lehet, ezért is okozott különösen nagy lelki vívódást számára, amikor szerelemre lobbant egy jóval fiatalabb, ifjú hölgy iránt.

A kor Angliájában a válás szóba sem jöhetett, még egy olyan közszereplő számára sem, mint Dickens. A szerelem azonban olyannyira elvette az eszét, hogy kedvese, Nelly kedvéért vállalta a szétköltözést is családjától és gyerekeitől. A titokzatos szerető ugyanakkor nem léphetett a nyilvánosság elé, nem mutatkozhatott Dickensszel az emberek előtt. De vajon a titkolózás nem kezdte ki kettejük hatalmas szerelmét?

Apáim története (Stories We Tell)

Bemutató: február 27.

A Váratlan utazás sztárja, Sarah Polley bár a tévésorozat óta számos mozifilmben alakított főszerepet (Az élet nélkülem, A szavak titkos élete stb.), az elmúlt években inkább a kamera másik oldalát választotta, hogy rendezőként, forgatókönyvíróként és producerként is bizonyítsa tehetségét. Két nagy sikerű rendezése, a kétszeres Oscar-jelölt Egyre távolabb és a Volt egy tánc után élete legnagyobb kihívása elé nézett.

Az Apáim története különleges családi tabló, melyben Polley megkapó érzékenységgel, játékfilmes eszközökkel meséli el saját maga és családja fordulatokban gazdag életét. A kutatómunka Polley számára is meglepő eredménnyel zárult.

Non-Stop

Bemutató: február 27.

Bill Marks (Liam Neeson) szövetségi légi marsallként ingázik a New York és London közti non-stop járaton. Egy átlagos útnak indult ez a napja is, amikor a telefonjára egy fenyegető sms-t kap: húszpercenként megölnek egy utast a fedélzeten, ha nem utalnak át 150 millió dollárt egy megadott bankszámlára. Egyedül Marks az, aki aggódik az utasok életéért, a pilóta és a teljes legénység meg van róla győződve, hogy az Atlanti-óceán felett nem érheti őket baj. Az első gyilkosság után pánik tör ki a fedélzeten.

A marsall próbálja kézben tartani a káosz uralta helyzetet, de egy nem várt fordulat felforgatja az eseményeket: az FBI, az Interpol, és még a Fehér Ház is azzal vádolja Marksot, hogy ő az, aki eltérítette a non-stop járatot. Senki nem hisz a marsallnak, pedig az idő egyre fogy, és már senki nincs biztonságban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés