Október legjobban várt filmjei között a Venom mellett a Halloween új részére, és a Csillag születik remake-jére érdemes nagyon odafigyelni. Állítólag. De mondjuk, mi jön még.

Csillag születik (A Star Is Born)

Bemutató: október 5.

Jackson Maine (Bradley Cooper) valaha híres volt, de az ital és az örök turnézás kiszívta minden erejét. Leáldozóban van a csillaga. Ám megismerkedik egy fiatal, naiv és ismeretlen énekesnővel (Lady Gaga), akiben meglátja a zsenit. A férfi támogatja felfedezettjét, és közben beleszeret. Egyre szenvedélyesebb viszonyuk közben egyre jobban el is távolodnak egymástól: mert az ismeretlen lány pályája fantasztikus ütemben ível felfelé.

Venom

Bemutató: október 5.

Az űrből jön, és csak akkor létezik, ha egy másik lényen élősködhet. Gazdateste Eddie Brock (Tom Hardy) fotós, de ő maga hidegfejű szadista, aki a világ létét fenyegeti, ám néha mégis kiáll az ártatlanokért. Pókember egyik különleges erejű, veszélyes és kiismerhetetlen ellenfele maga sem tudja, hogy a fény vagy a sötétség oldalán áll-e: különleges betegsége (mely egyben az emberek fölé emeli) néha a jók, néha a gonoszak közé sodorja. Abban az egész Univerzumot megrázó csatában, amely most vár rá, a jóságára és a gonoszságára is szüksége van.

Húzós éjszaka az El Royale-ban (Bad Times at the El Royale)

Bemutató: október 11.

Hét titkokkal terhelt idegen találkozik a kaliforniai Tahoe-tó mellett az El Royale-ban, egy sötét múltú, lelakott hotelben. Egy végzetes éjszaka folyamán mindenkinek jut egy utolsó esély a megváltására… mielőtt végleg elszabadul a pokol.

A meztelen Juliet (Juliet, Naked)

Bemutató: október 11.

A Nick Hornby regényéből készült film főszereplője Annie, aki beleszeret az egykor elismert és ma már elfeledett énekes-dalszerzőbe - akinek munkásságáért történetesen a pasija is odavan.

A néma forradalom (Das Schweigende Klassenzimmer)

Bemutató: október 11.

Igaz történet egy kelet-német osztályról, amely kiállt a magyar forradalmárok mellett. 1956 októberében pár érettségi előtt álló tinédzser Nyugat-Berlinbe látogat, ahol független tudósításokkal találkoznak a budapesti eseményekről. Rádöbbennek arra, hogy az otthon hallott propagandával szemben nem ellenforradalmi zavargások zajlanak Budapesten, és hazatérve illegális rádióadásokból igyekeznek tájékozódni a magyar eseményekről. Amikor az éterben bemondják a téves hírt, hogy Puskás áldozatul esett a szovjet intervenciónak, az egész osztály úgy dönt, hogy az egyik órán egy perc néma csönddel adóznak a magyar mártíroknak. Az eset felháborodást kelt az iskola vezetésében, a botrány egyre magasabbra jut, hamarosan maga az oktatási miniszter utazik a helyszínre, hogy a fiatal „ellenforradalmárok” körmére nézzen.

Sötét folyosók (Down a Dark Hall)

Bemutató: október 11.

Amikor Kit Gordy meglátja Blackwood Hall magas kapuját, csak az jár a fejében: ez a hely gonosz. A fenyegető épület borzongató félelemmel tölti el. Ahogy azonban kialakul Kit napirendje, igyekszik figyelmen kívül hagyni a pletykákat, miszerint a drága és elit bentlakásos iskolát szellemek járják. Ám a lányt furcsa álmok kísértik, hangokat hall, a családjának és barátainak írott levelei elvesznek – és mindenre árnyat borít az őket körbeölelő varázs.

Az első ember (First Man)

Bemutató: október 18.

A 6 Oscar-díjas sikerfilmjük, a Kalifornia álom után Ryan Gosling és a rendező Damien Chazelle újra összefogtak: filmre viszik a lebilincselő történetet, amelynek középpontjában a NASA missziója áll, hogy embert küldjenek a holdra. A zsigeri, szubjektív krónika Neil Armstrong 1961 és 1969 közti időszakára koncentrál, és James R. Hansen könyve alapján készült. A film feltárja, milyen áldozatokat követelt Armstrongtól és a nemzettől a történelem egyik legveszélyesebb küldetése.

Nyitva

Bemutató: október 18.

A Nyitva egy harmincas, hosszú évek alatt összekopott pár, Fanni (Radnay Csilla) és Bálint (Kovács Lehel) történetét meséli el, akik úgy próbálják meg kikerülni az elkerülhetetlennek tűnő megcsalásokat, hogy megnyitják kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt. Ez azonban jóval nehezebb feladatnak bizonyul az elképzeltnél: az újonnan felkínálkozó lehetőségeknek sem a testi, sem az érzelmi hatásaira nincsenek felkészülve.

A belleville-i zsaru (Le Flic de Belleville)

Bemutató: október 25.

Baaba Miamiba költözik, hogy egy helyi rendőrtiszttel együtt lekapcsolja a bűnözőket, akik gyerekkori barátja haláláért felelősek, aki figyelmeztetni akarta a betolakodó drogbandákra.

22 mérföld (Mile 22)

Bemutató: október 25.

Egy külföldre kihelyezett elit CIA-ügynök (Mark Wahlberg) szigorúan titkos megbízást kap: egy rendőrtisztet kell kicsempésznie az országból, aki veszélyes információk birtokában van. A küldetés során mindössze 22 mérföldet kell megtenniük a reptérig, ahol különgép várja őket indulásra készen. Az odavezető út azonban koránt sem bizonyul simának: a taktikai egységnek korrupt rendőrökkel, profi bűnözőkkel és felfegyverzett helyiekkel is fel kell venniük a harcot, akik mind a titokzatos informátor kiiktatására törnek – bármi áron.

A bűnös (Den skyldige)

Bemutató: október 25.

A készenléti diszpécser, felfüggesztett rendőr, Asger Holm egy nő segélyhívását fogadja, akiről hamarosan kiderül, hogy elrabolták. Amikor a hívás hirtelen megszakad, elkezdődik a hajsza az emberrabló után. A hívás az egyetlen nyom, amin elindulhat a hatóság, a diszpécser pedig személyes küldetésének tekinti, hogy az ügy végére járjon. A férfi a veszélyben lévő nő kiszabadításáért versenyt fut az idővel, de hamarosan rájön, hogy egy sokkal súlyosabb bűncselekmény áll az ügy hátterében.

Halloween

Bemutató: október 25.

Jamie Lee Curtis visszatér Laurie Strode ikonikus szerepében, hogy még egyszer utoljára szembeszálljon Michael Myersszel, az álarcos alakkal, aki azóta kísérti, amióta éppen hogy sikerült elmenekülnie előle egy halloweeni mészárláskor, négy évtizeddel ezelőtt.

Legénybúcsú Bt. (Budapest)

Bemutató: október 25.

Két legjobb barát unalmas állások elvállalása után felcsap legénybúcsúk szervezőjének Budapesten. Nyilván nem sülnek majd el túl jól a dolgok.

Libabőr 2: Hullajó Halloween (Goosebumps: Haunted Halloween)

Bemutató: október 25.

A horrorregényírónak van egy nagy titka: fantáziájának meghökkentő és hátborzongató szülöttei életre kelnek, kilépnek a borítók közül, és elkövetik mind azt a gonoszságot, amellyel szerzőjük felruházta őket. Ezért van minden könyvén lakat. És ezért nem tanácsos kinyitni a lakatot. Ha valamelyik rémnek sikerül megszöknie, a hosszú fogság után kiélvezi a szabadságát, és annyit rosszalkodik, amennyit csak tud. A szerző legutóbb ifjú szomszédja segítségével zabolázta meg az elszabadult regényrém hordát – de ezúttal még nagyobb megpróbáltatás várja a könyvek új kíváncsi olvasóit…

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés