Minden idők egyik legjobb színésze hetven éves. Hihetetlen szám. Még hihetetlenebb pillanatok következnek.

Tommy Lee Jones-t minden filmjében imádjuk, még akkor is, ha a film maga különösebben nem sikerül túl erősre. Legutóbb a Jason Bourne-ban és A mestergyilkos - Feltámadásban játszott, de semmik voltak ezek a filmek az olyan nagy klasszikusokhoz képest, mint A szökevény. Imádtuk a Men in Black mindhárom részében, a Nem vénnek való vidékben, sőt, még saját rendezéseit, a Melquiades Estrada három temetését és A kelletlen útitársat is. Mindben ő volt a megtestesült visszafogott, férfias, mély nyugalom, a tökéletes coolság megtestesítője már ha szabad még egyáltalán ezt a szót használni.

Ezért furcsa kicsit, hogy mit vállalt be Japánban. A Boss kávécég arca lett, elkészített nekik egy halom reklámot, egyik furcsább, mint a másik (Japánról van szó, mégis mit vártunk), de ez még semmi. Még azt is elérték, hogy beálljon többször is az egyik legnépszerűbb japán fiúcsapat, a Smap mellé, sőt, közéjük is. Ezzel a teljességgel hihetetlen válogatással kívánunk Tommy Lee Jonesnak még nagyon-nagyon sok boldog születésnapot, és örülünk, hogy azért van humorérzéke is.

És ezt olvastad már?
Az HBO a Jóbarátok után a Harry Potter-filmek sztárjainak is rendez egy osztálytalálkozót