Azt, hogy mennyire nemnormálisak a Jackass szereplői, eddig nehéz lett volna számszerűsíteni, de most készült egy kutatás, mely érzékletes választ adott a kérdésre.

A Nova Legal Funding nevű társaság ugyanis szakértők segítségével összeszámolta, hogy a húsz évvel ezelőtt indult franchise epizódjaiban és egész estés filmjeiben a stábtagok által elszenvedett sérülések nagyjából mekkora kórházi számlát tettek ki.

Az eredmény pedig egészen elképesztő:

a féktelen marhulások során bekapott sérülések miatt a stábnak különböző orvosi és kórházi szolgáltatásokért összesen nagyjából 24 milió amerikai dollárt, vagyis uszkve hétmilliárd forintot kellett kifizetniük.

Jó, nyilván a kezeléseket a csapat biztosítója fizette, de abban is biztosak lehetünk, hogy ezt a biztosítást sem úszták meg két forintból.

És ha már ezt kiszámolták, adja magát a kérdés, ki a notórius a srácok közül, és a kutatás természetesen ezt is megválaszolta. A dicsőség Johnny Knoxville-t illeti meg, akire nagyjából 8,66 millió dollárt kellett költeni. Őt követi Ehren McGhehey 7,38 millió dollárral, a favorit Steve-O pedig meglepetésre csak a harmadik helyen végzett 5,82 millió dollárral.

Íme Knoxville sérülései részletezve (forrás: Nova Legal Funding)

Ha bírod az agyament csapatot, akkor érdemes végignyálaznod a kutatás megállapításait. Knoxville-nél például a szem kiugrása, illetve az aligátorharapás tételekre hívnánk fel a becses figyelmed, de a többieknél is akadnak egzotikumok.

Arról a bizonyos szemkiugrásról egyébként itt találod a sztorit:

{{https://player.hu/kult/johnny-knoxville-kifujja-az-orrat/}}

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában