A Joker már az egymilliárdos világszintű bevételt ostromolja, de ha ez nem is jön össze neki, már akkor is világrekorder.

Aminek mi egyébként nagyon örülünk, hiszen szerintünk a film nettó zseniális.

A Joker egy mestermű

Nem szuperhősfilm. Nem látványos képregényfilm. Pszichológiai dráma. Társadalomkritika. Földhöz vág, és röhögve az arcodra lép, hogy ott is maradj.

És úgy tűnik, nemcsak a kritikusok gondolták így, de a közönség is a keblére ölelte a filmet, ami jelenleg a világszintű bevételeit tekintve 986 millió dollárnál tart. Ez már önmagában is hihetetlenül örömteli, de ha számításba vesszük azt is, hogy a mozi mindössze 62,5 millió dollárból készült, már egészen elképesztő szám.

Sőt, így már egyenesen világrekord, hiszen

a világ legjövedelmezőbb képregényfilmjéről beszélünk, ami a gyártási költségének a 15,7-szeresét hozta vissza.

Természetesen a legnagyobb bevétellel továbbra is a Bosszúállók: Végjáték büszkélkedhet, azonban ez 356 millióból csinált 2,8 milliárdot, ami csak 7,8-szoros megtérülés.

A Joker ráadásul nagy reményekkel megy neki az Oscar-gálának is, egy esetleges jelölés, vagy díj esetén pedig simán előfordulhat, hogy fut még egy kört néhány moziban.

Szívből gratulálunk az alkotóknak!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában