A cikkben most feltételezzük, hogy az összes évad összes részét láttad, így nem fárasztanánk unalmas leírásokkal arról, mi történt eddig, hanem bele is csapnánk az évadzáró rész után maradt érzésekbe – és ellenérzésekbe.

A legprimerebb ellenérzésem (ugyanis nem beszélnék az egész szerkesztőség nevében) ahhoz köthető, hogy a Trónok harca az utóbbi két évadban szinte teljesen elvesztette Trónok harca-jellegét (bocsánat a szerkezetért). Hiszen miért is szerettük a Trónok harcát igazán? Azért, mert rettenetesen kiszámíthatatlan. Mindig. Azt hiszed, hogy a főszereplő túléli a rész végét? A francokat. Lefejezik. Azt hinnéd, hogy a kardinális karakterek úgysem fognak meghalni, mert túl fontosak a sztori szempontjából? Azt bizony, aztán szétkéselik őket vagy megmérgezik, vagy lenyílpuskázzák, te meg ott ülsz percekig, dermedten a székedben. Mert ilyet sorozat még nem csinált a Trónok harca előtt: megölni a sztori szempontjából létfontosságúnak tűnő karaktereket. És ez a létbizonytalanság volt a ssorozat egyik legnagyobb húzóereje: senki sincs biztonságban, még a főszereplők sem. Erre jön egy iszonyú felvizezett hatodik évad és egy abrakadabra-látványos hetedik évad, de izgulni már nem izgulunk senki miatt.

Jaime nem fog vízbe fulladni. Jon sem fog megfagyni. Dany-t sem öli meg senki. A hatalmas akciójelenetek súlytalanul lebegnek, miközben elmés történetalkotás helyett a forgatókönyvírók teljesen a fanokat szolgálják: Még több Daeneryst! Még több Jont! Még több sárkányt! Dracaryst! És egy pillanatig sem merül fel bennünk az a régi, ismerős Trónok harca-szorongás, hogy kinyírják egy kedvencünket. Azaz végül is kinyírták egy kedvencünket: Petyr Kisujj Baelisht, akinek a halála szintén abba az irányba mutat, amit az előbb felvázoltunk: az egyik legfőbb és legzseniálisabb intrikus kivégzésével maga a Vastrón megszerzéséhez kötődő, háttérben szálakat szövögető manipuláció is meghalt.

Az egész hetedik évadban ez volt az egyetlen igazán meglepő húzás. Mert Havas Jon múltját már minden fan kikövetkeztette egy évvel ezelőtt, a Daeneryssel fűződő románc is teljesen a levegőben volt, Cercei ármánykodása még csak árnyéka sem régi önmagának, a csatajelenetek értelmetlenül hosszúak és azok látványosságával igyekeznek az alkotók pótolni mindazt, ami történetírás szintjén fájóan hiányzik. A tér és idő fogalmai teljesen meseszerűek már: ami az előző évadokban hetekbe telő utazás volt, azt most napok vagy órák alatt teszik meg a szereplők.

Hirtelen mindenki ott terem, ahol az izgalmas dolgok történnek és idiótán hősködni akarnak, mindenfajta logika nélkül (lásd: Jaime nekirohan a sárkánynak, Jon még feleslegesen meg akar ölni 6 zombit, pedig neadjisten fel is szállhatna a sárkányra, aztán Benjen nem száll fel a lóra, amivel ketten is elvágtathatnának, mert muszáj egy nagyon értelmetlen és indokolatlan halált halnia stb.) - valamint maga a történeti koherencia is megszenvedi ezeket a tényleg Scooby Doo-szerű idétlenségeket (Honnan van a Másoknak vasláncuk? És hamár van nekik, hogyan erősítették rá a víz alatt majd húzták ki a sárkányt, ha elvileg nem is tudnak úszni?).

A Trónok harca egy komoly mese volt felnőtteknek. Az utóbbi két évad viszont egy rajongókat kiszolgáló fanműsort csinált belőle. A régi intrikák és manipulációk eltűntek, a sztori rettenetesen egysíkú, a dráma minimális, a veszélyérzet szinte nulla.

Nagyon érződik R. R. Martin hiánya, ugyanis a sorozat már a hatodik évadban előrébb járt, mint amit megírt az író, a forgatókönyvesek pedig nem mertek / tudtak új történetmesélésbe fogni, hanem az eddig megírt sztorit nyújtották, dagasztották, látványosították.

Kérdés, hogy mi marad a nyolcadik évadra? A tél, harc a Másokkal, és a személyes szálak felgöngyölése. Természetesen meg fogom nézni – és azt sem mondanám, hogy ne élveztem volna ennek az évadnak jó pár megmozdulását. De az előző évad óta nagyon kevés van már abból a Trónok harcából, ami igazán meg tudott lepni és történetmesélésével, karaktereivel, brutális húzásaival, szövevényes szálaival odaszögezett a képernyő elé. Úgyhogy nagyon jó lenne, ha ugyanannyit foglalkoznának a sztorival is az írók, mint a tökélyre vitt sárkány-CGI-jal és ahelyett, hogy a színészek Insta-posztjait viccesen átemelnék a sorozatba, a valódi történetalkotásra fordítanák a figyelmüket és a látvány helyett egy epikusan drámai végkifejlet felé vezetnék a cselekményt az utolsó évadra. És olyan méltó lezárást kapna az ezredforduló legkedveltebb tévésorozata, amilyet megérdemel. Valar morghulis.