Értsd: nem flashbackben, és nem is szellemként. Ennek most mindenki örülhet, akinek Az utolsó Jedik megerőszakolta, megcsonkította, és halálra kínozta a gyerekkorát.

Azt állítani, hogy egyeseket felbosszantott a Star Wars legutóbbi része, olyasmi lenne, mint azt mondani, hogy a láva meleg. Olyan rajongó is akadt, aki egyenesen követelte, hogy vegyék ki a filmet a kánonból, mert az tönkretette Luke Skywalker hagyatékát.

Az, hogy ez tényleg így van-e, egy ezerszer kitárgyalt, általában trollkodásba és virtuális tömegverekedésbe fajuló vita tárgya, amit nem akarunk feltámasztani, ezért inkább csak mondjuk a legújabb pletykát, ami állítólag holtbiztos belsős info:

Luke Skywalker a kilencedik részben visszatér!

Mark Hamillt a folytatásra is szerződtették, szóval ez alapjaiban nem újdonság, az viszont igen, hogy a karakter a pletyka szerint nem szellemként és nem is egy flashbackben tűnik majd fel, hanem teljes fizikai valójában.

Ezúttal egy olyan jelenet leírása szivárgott ki, melyben Luke egy dzsungelben mutogat Rey-nek egy fénykardot. A jelenetben Luke-nak nincs szakálla és rövidebb a haja, ráadásul egyáltalán nem látható körülötte a Star Wars-kánon szellemeire jellemző kékes derengés.

Nos, még bőven lesz idő a spekulációkra, ugyanis a film csak jövő decemberben érkezik. Az első trailer vegyébként a Super Bowl félidejében, azaz jövő februárban várható.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

Mától streamelheted a magyar Oscar-díjat is hozó Szegény párák című filmet

További cikkeink a témában