2016-ban a Warner már csinált egy filmet a Suicide Squad című szupergonosz/szuperhős formációból David Ayer rendezésében Will Smith, Margot Robbie és Jared Leto neveivel fémjelezve. Most jön egy másik Öngyilkos osztag, amit már James Gunn ír és rendez, a projektben producerként résztvevő Peter Safran pedig egy interjúban igen érdekes dolgokat mondott.

Az első film egyébként nagyon szépen szerepelt a kasszáknál, világszinten közel 747 millió dollárt hozott, de a kritikusok egyenesen utálták (mi is csalódtunk). Az anyagi siker miatt a Warner tehát mindenképpen folytatni akarta a mozit, de ezúttal olyanok is szóhoz jutottak, akik szerint a kasszacsörgés mellett nem ártana a minőségre is odafigyelni.

Ennek egyenes következménye lett az A galaxis őrzői-franchise-ból menesztett James Gunn (Jó hír: azóta a rendezőt a Disney visszavette, így a harmadik részt mégis ő írja és rendezi.) szerződtetése, de Safran elmondása szerint itt nem állt meg a stúdió. A The Suicide Squad ugyanis mindenben szakít a gyengécske 2016-os eresztéssel, és teljesen a nulláról építi fel a szupergonoszokból verbuvált szuperhőscsapatot.

Ennek egyik jele, hogy a banda legvagányabb arcát, Deadshotot a rebootban nem Will Smith, hanem Idris Elba fogja játszani.

Másik A-listás sztár váltja Will Smith-t Deadshot szerepében

Ezt joggal lehet minőségi cserének nevezni.

Szerintünk mindenképpen jó hír, hogy a Warner tiszta lappal fut neki ismét a projektnek. Ez ráadásul azt is jelzi, hogy Gunn viszonylag szabad kezet kapott, az pedig nála semmiképpen nem jelent rosszat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés