Bár mi majd csak október közepén kapunk a Vérontóból, de a nálunk szerencsésebbek már láthatták Venom sokat halogatott második eljövetelét. Tőlük tudjuk, hogy a stáblista utáni jelenet óriási meglepetést rejt a Pókember-fanok számára.

És hát most ki is teszünk egy hatalmas SPOILER! táblát, szóval aki nem szereti, ha előbb hallja a poént, mint magát a viccet, az gyorsan kattintson a kis ikszre a sarokban!

Azt egyébként már jó ideje sejteni lehetett, hogy a Sony nem csak úgy l'art pour l'art építgeti a saját falmászó univerzumát. Hiába adták kölcsön a karaktert a Marvelnak, Pókember megfilmesítési jogai igazából még mindig ott vannak náluk. Legutóbb maga Andy Serkis, a Venom 2 rendezője mondta azt, hogy Pókember és Venom összecsapása elkerülhetetlen, ami már önmagában felér egy sajtóközleménnyel, de most a film stáblista utáni jelenete is kirakja a felkiáltójelet a sejtés mellé.

A jelenetben ugyanis azt láthatjuk, amint Eddie, azaz Tom Hardy, azaz Venom, vagyis Eddie és Venom tévét néznek egy hotelszobában. Megy a baráti csevej, amikor egyszercsak a tévében megjelenik J. Jonah Jameson (J. K. Simmons a Pókember: Idegenben végéról), aki éppen arról beszél, hogy Mysteriót orvul meggyilkolta Pókember, akit végül meg is mutat a kamera. Igen, Tom Holland Pókembere beköszön a Venom 2-be, ez pedig óriási dolog, hiszen azt jelzi, hogy hamarosan a Marvel filmes univerzuma és a Sony Pókember-univerzuma egy barátságos (vagy nem annyira barátságos) meccsen akasztják össze a bajszukat.

Ennek egyébként nem ez volt az első jele. Az első fecskét a Morbius teljes trailere környékén kell keresni, melyben beköszön az MCU színeiben készült Pókember: Hazatérés főgonosza Michael Keaton tolmácsolásában. Az sem volt semmi, de azért ezúttal mégis csak a falmászó maga került a Sony filmjébe, ami egy igen komoly lépés előre.

Az első kedvcsináló alapján Venom megeszi Morbiust reggelire

Befutott a Morbius első trailere, és most már biztos, hogy mindez a Marvel filmes univerzumának a része.

Azt is megjegyezzük így a végére, hogy a külföldi kritikák szerint állítólag kiválóan sikerült a film, szóval érdemes lesz bekarikázva hagyni október 14-ét a naptárban.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában