Nem is értjük, ezt miért nem találták már ki korábban.

Marhára egyszerű az ügy: a Telekom által fejlesztett oldal feldob majd neked különféle dalokat. El kell mondanod róluk, hogy mennyire jönnek be neked vagy hogy mennyire nem. A kapott eredmény alapján pedig megmondja, hogy aznap milyen koncerteket érdemes megnézned Sopronban. Ez azért jó, mert lehet, hogy a felhozatal egy részéről fogalmad sincs, így megismerhetsz új előadókat, ha van rá nyitottság. A VOLT Fesztiválra ez borzasztóan hasznos lehet, úgyhogy tessék majd kipróbálni a site-ot, ami a fesztivál kezdése előtti napokban élesedik.

A VOLT egyébként több ponton is újít, idén már maga a karszalagod lesz a Festival Pay-kártyád, arra tölthetsz fel pénzt, azzal fizethetsz, és nem csak a heti bérletesek, a napijegyesek is így járnak. Idén YouTube-erekkel is leszerződött a fesztivál, végig ott lesz Szirmai Gergő, Viszkok Fruzsi és Barni is, hogy más szemszögből mutassák be a parádét a Hello Hungary Village-ben. A fesztivál idén is egy fontos társadalmi ügy mellé állt, ebben az évben az autizmussal élők életkörülményeinek javítására hívják fel a figyelmet. Ha veszel egy VOLT-füzért, 100 Forinttal támogathatod az Út a mosolyért alapítványt. Június 26-án a Depeche Mode nyitja a bulit, mi ott leszünk, és igyekszünk finoman szétbulikázni magunkat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Megérkezett A holló szinkronizált előzetese

További cikkeink a témában