Ha kiborítanak az influenszerek, ezt a filmet látnod kell
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az HBO az Álhíresben megmutatja, hogyan lehetsz némi pénz és ügyesség ráfordításával isten Instán és Twitteren, annyira, hogy meg is élj belőle. Annyi csak, hogy hazudnod kell éjjel-nappal.

Az influenszer szóra már jóformán mindenkinek összeszorul a gyomra. Sokan persze még mindig imádják azokat az embereket, akik a közösségi médiafelületeiken csodás életmódjukról, utazásaikról, drága cuccaikról posztolgatnak, de egyre inkább tűnik úgy, hogy ezek a posztok valahogy nem valódiak, a látszólagos luxusélet pedig inkább csak egy jól beállított fotó erejéig jön össze. Jó lehet persze belelátni egy olyan világba, ahová amúgy alapesetben csak a kiváltságosok látnak bele, de ennyi erővel nézhetnénk sorozatokat vagy filmeket is, néhány luxusélet ugyanis legalább annyira valódi.

Az HBO készített egy doksit arról, hogyan lehet mindezt összehozni úgy, ha te és a luxus legalább annyira vagytok barátok, mint a húsleves és az ecet. A Fake Famous egy kísérlet, amiben három olyan lelkes wannabe-influenszert keresnek, akiket könnyedén, a szabályok szerint alakítva szuperhíressé tudnak tenni úgy, hogy igazából egyáltalán nincs bennük semmi különleges, nem élnek fényűző vagy érdekes életet, egyszerűen csak szeretnének híresek lenni azzal, hogy posztolgatnak.

És hogy mik ezek a szabályok? A legelső és legfontosabb az, hogy ne légy szívbajos, verj át mindenkit. Profi szakemberek segítenek nekik abban, hogyan lehet ezt viszonylag olcsón megtenni. Mert mi van, ha nincs annyi pénzünk, hogy az egyik legmenőbb spa kezeléseit élvezhessük? Vegyünk egy lepukkant műanyag kádat, töltsünk bele vizet, tegyünk bele virágszirmokat és feküdjünk bele, miközben a profi fotós kattint rólunk párat.

Ami az Instán egyszerű mobilfotónak tűnik, az sok esetben profi kezek műve, profi géppel, olcsó, de hatásos hátterek előtt lefényképezve.

Persze ezt eddig is pontosan tudtuk, de végignézni egy-egy fotósorozat készülését más, mint sejteni. Bejelentkezhetsz egy ötcsillagos szállodából úgy, hogy nem vagy ott, feküdhetsz egy kertes ház medencéjében egy pohár pezsgővel a kezedben, miközben mindenkivel elhiteted, hogy egy csúcsszállodában héderezel, és máris jönnek a lájkok. De ha nem, akkor megvesszük őket.

Az Álhíres egyáltalán nem kertel, megmutatja azt is, honnan és hogyan tudsz álkövetőket venni, akik álkommentelnek, mennyibe kerül mindez, és milyen könnyen el lehet érni, hogy nagy követőbázisod legyen általuk. A doksifilm egészen praktikus tanácsokat ad arra, hogyan tudod megteremteni az illúzióját annak, hogy igazán sokan követnek téged. De mégsem ez benne a legdurvább.

Hanem az, hogy látod, mennyien élnek jól a teljes kamuból. Az a pillanat, amikor elmennek befotózni a kamu-magángép kamubelsejét, majd közlik, hogy igazából szerencséjük van, hogy befértek, mert ez a díszlet hetekre előre le van foglalva, azért eléggé szíven üti az embert. Elég egy díszlet, elég, ha tudod, hogy kell eljutni oda, ha nem tudod, akkor vannak, akik segítenek.

A szakemberek szenvtelenül, profin nyilatkozzák, mennyit voltak már hajlandóak kifizetni egy-egy Insta posztért, és hogy nagyon sok híresség hasonlóan építette fel a „birodalmát”, miközben tele van a lájkolóbázisuk botokkal, akik legalább annyira valóságos személyek, mint Besenyő Pista bácsi.

Először is azt, hogy nem való mindenkinek. Lehet, hogy jönnek az ingyen cuccok mindenhonnan, de ehhez valaki mást kell mutatnod magadból, mint aki vagy. Ez nem megy mindenkinek könnyen. Ha nem veszi be a gyomrod, akkor nincs mit tenni, ki kell szállni belőle.

Másodsorban azt, hogy kikészíthet mentálisan a lájkszerzés, főleg, ha csak profik segítségével tudod elérni, és nem önerőből, mert mondjuk nem vagy épp egy Robert Downey Jr, az meg nem annyira érdekes, hogy ha félig ki vagy gyúrva, és söröket iszol a naplementében. Vagyis de, lehet érdekes a barátaid számára, csak éppen nem várhatod, hogy elvisznek egy utazásra, vagy odadobják neked a legnagyobb OLED-tévét ajándékba.

Minden gyomor és vastag arcbőr kérdése. Feladod, aki vagy, és felépítesz egy másik világot magad köré, majd mélyen hallgatsz annak valódiságáról, vagy hagyod az egészet a francba, és valami másból élsz meg? Ez a két lehetőség van, ha saját jogon nem lehetsz híres, de ingyen akarsz élni. Nézd meg az HBO GO-n az Álhírest, aztán utána eldöntheted magad, hogy akarsz-e botokat venni a saját oldaladhoz.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.