Jó kérdés, hogy használható-e egyáltalán a „csak” szó, mert hát a Prometheus minden volt, csak nem egyszerű film, súlyos mitológiaépítést vállalt be vele Ridley Scott, és lehetett szeretni vagy gyűlölni, de a legkevésbé sem volt megúszós munka. Scott prequeljét viszont többségében nem fogadta jól a nép, hát kitalálta, hogy akkor nem Prometheus 2-nek, hanem Alien: XYZ-nek nevezi át a folytatást, és most már nem csak mutatóba tesz bele egy xenomorphot. Igazi xenomorph-fieszta zajlik itt két órában kérem szépen, nem véletlenül van kint a 18-as karika, folyik a paradicsomlé mindenfelé, padlóra, falra, búzatáblára, űrhajóbelsőre, űrhajókülsőre, majd a takarítók megoldják, hadd folyjék a Domestos!

Nagy valószínűséggel Ridley Scott nem ezt a filmet akarta eredetileg leforgatni, de azt mondta, a rajongók kritikáit is figyelembe vette, így alakult ki az, amit ma nem Prometheus 2-ként, hanem Alien: Covenantként láthatsz. A rajongók Alien-filmet akartak xenomorphokkal, hát kaptak egy Prometheus-filmet xenomorphokkal. Kis különbség, kinek tűnik fel?  Ridley Scott amúgy mintha patikamérlegen mérte volna ki, hogy mit akar látni a rajongó és mit akar ő maga látni a folytatásban, és megpróbálta tökéletes egyensúlyban tartani a projektet. Ez végül is sikerült neki, de a Covenant összességében mégis totálisan érdektelen marad.

Folytatja a Prometheus történetét, kiderül, mi történt Elizabeth Shaw-val és Daviddel, de már egy új társaságot dob a rémségek elé, valakinek alien-kajának is lennie kell, mert azt akarja a nép, hát megkapja. Van itt bajba jutott űrhajó, akik telepeseket visznek egy csodálatos bolygóra, mikor elfognak egy útba eső bolygóról jövő kósza jelet, aztán rájönnek, hogy hoppá, tulajdonképpen rohadtul fejlett a technikánk, űrhajókkal kolonizálunk bolygókat, de azt nem vettük észre, hogy van egy sárgolyó még útközben, ami akár jobb is lehet, mint ahova tartunk. Pont nem vettük észre, elbújt, takarta egy másik bolygó, a fenébe is, Sanyikám, gyere, szálljunk már le, nézzük meg, ha már így elkőerült. Leszállnak, aztán rájönnek, hogy nem kellett volna. És jön a futás, meg a sikítás.

Kicsit olyan a Covenant, mint egy precízen eltervezett nyaralás, egy út egy vadiúj, izgalmasnak tűnő helyre, de útközben a család mégis inkább visszafordul, és elmegy ugyanabba a városba nyaralni, ahová már húsz éve mindig. Azt is élvezik ugyan, de nincs ott már semmi újdonság. Ezt a filmet is lehet élvezni, nagyon jól néz ki, a színészek hozzák a tőlük elvárhatót, Michael Fassbender zseniális, Katherine Waterston tökéletes Ripley-pótlék. De már tíz perc után jön az első WTF-jelenet, amikor szívhez szóló vonósdallamra drámázik az egyik szereplő, később az isten tudja, miért, droidok furulyáznak percekig (!), plusz akad benne egy szexjelenet is, aminek legalább annyi értelme van, hogy semmi értelme sincsen, de csöcs. Az kell a nézőnek.

Kicsit sok benne az üresjárat, kicsit kevesebb benne a feszültség, mint egy átlagos Alien-filmben, de igyekszik kiszolgálni a rajongót, csak jó kérdés, hogy a rajongó nem akart-e ennél többet, vagy pont kevesebbet. Ha kevesebbet akart, akkor volt nemrég egy tök jó Alien-film, Élet volt a címe. Ha többet, akkor viszont a helyzet bajos, mert az Alien: Covenant nem szolgál semmi újdonsággal, nem egy rég várt visszatérés mindenki kedvenc sci-fi szériájához, csak egy korrekt Alien-film, ami nem lesz a széria legjobbja, nincs benne semmi olyan, amire az ember nem számít.

Ha Prometheus 2 lett volna a címe, valószínűleg senki sem ült volna be rá. Baj lenne, mert az Alien: Covenant nem érdemli meg a sikertelenséget, de a tervezett folytatásra valami sokkal izgalmasabbal illene előrukkolni, mert ez így most nem több, mint egy élvezhető, korrekt iparosmunka egy nagy rendezőtől és a kedvenc szörnyétől.