Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Chris Kyle az amerikai hadtörténet legeredményesebb mesterlövésze. Története ordított a megfilmesítés után, a feladatra pedig az egyik legamerikaibb filmes, maga Clint Eastwood állt csatasorba. Annál meglepőbb az eredmény.

Eastwoodnak rendezőként nem kell bizonyítania semmit, hiszen már többször nyilvánvalóvá tette, hogy érti a dolgát. Legújabb eresztése viszont távolról sem tökéletes, épp ezért tárja szét értetlenül karjait az egyszeri néző azt látva, hogy a tengerentúlon az emberek pont ezt a középszerű mozit emelték piedesztálra. Mondjuk a lelkesedés ott valamelyest érthető. A plakáton sem hiába fújja a szél a csillagsávos lobogót a főhős arcába és annak is minden bizonnyal oka van, hogy a filmidő alatt szinte tíz percenként elhangzik egy hatványozottan patrióta frázis valamelyik szereplő szájából.

Az alapszitu mindenesetre érdekes. A legsikeresebb mesterlövésznek lenni már helyből morális szürkezóna, még úgy is, hogy egy katona nem sokat filózhat, ha az ellenség megsemmisítéséről van szó. A képlet meglehetősen egyszerű; Kyle minden halálos lövése életeket mentett az ő oldalán, így erkölcsről vitatkozni ilyen tekintetben nem sok értelme van, még akkor sem, ha a célkeresztben egy alig hétéves gyerek kezd babrálni egy rakétavetővel. Az alkotók ezzel a momentummal sem akartak túl sokat bíbelődni, még ugyanabban a kanyarban tisztázzák, hogy a főhősnek nincs választása. Kyle nem más, mint a háborús gépezet harctéri helytartója, aki nem erkölcsi meggyőződés, hanem kockázatelemzés alapján választ célpontokat. A megközelítés azért valamelyest érthető. A háború csúnya dolog, akinek pedig az a dolga, hogy embereket öl, nem engedhet meg magának egy akkora luxust, mint a szentimentalizmus.

Még ezzel együtt is azt kell mondjam, hogy Eastwood csúnya luftot rúg. Emberünk ugyanis - nem csoda - szépen lassan megzakkan, az viszont nem egyértelmű, hogy a puskapor megy az agyára vagy a rekordszintre emelt hullaszámláló miatt háborog a lelke. Bár néhány olcsó megoldással (a traumatikus bevetések jellegzetes hangjainak bejátszása) az alkotók igyekeznek sulykolni, hogy az utóbbinak is van némi szerepe az otthoni családi idill lassú szétesésében, mégis minden, amit a főhős mond vagy tesz, azt sugallja, hogy ő csupán kézzel-lábban húzna vissza Irakba szolgálni a hazáját, ez pedig motivációnak csak az óceán túloldalán elég az üdvösséghez. Mi itt Európában egy kicsit többet, kicsit hitelesebbet szeretnénk látni a vásznon, hiszen nem egy buta akciófilmre váltottunk jegyet. Az alkotók éles kontrasztban tálalják a háború, majd az otthon töltött hónapok képeit, amit nem lenne nehéz feszültséggel megtölteni, de ez a fentiek miatt valahogy mégsem megy, mint ahogy a karaktereket sem sikerül kirángatni a kétdimenziós térből.

Az iraki városi hadszíntér tálcán kínálja a minimalista megközelítést. Itt nincs zöldellő dzsungel, nincsenek epikus ütközetek, melyek a húsdarálóba dobott biomasszává degradálnák a szemben álló feleket. A háttér nem több, mint homokra és porra épült vályogházak rengetege, a harc pedig idegőrlő sakkjátszma, melyben minden egyes épületért ölre mennek a szemben álló felek. Egy ilyen környezetben tényleg nincs más dolga az alkotónak, mint a karakterekre összpontosítani. Az Amerikai mesterlövész mégsem képes emlékezetes jellemrajzokkal súlyt kölcsönözni az akciónak. Minden vázlatos és mindent láttunk már valahol, csak szebben lekerítve. Az ellenséges mesterlövész az Ellenség a kapuknál-ból, a békés otthoni környezetben esetlenül tébláboló katona a Bombák földjén-ből, az akció pedig a Call of Duty: Modern Warfare-ből - azaz elnézést, a Sólyom végveszélyben-ből - lehet ismerős.

Bradley Cooper teljesítményét ugyan szokás körbedícsérni, de én speciel itt nem látok tőle semmi olyasmit, mely miatt majd decemberben beugrana a neve J.K Simmons (Whiplash) vagy akár Channing Tatum (Foxcatcher) mellé, ha az év legmeglepőbb alakításairól esik szó. Korrekt, de semmi eget rengető, ami a legnagyobb dícséret, amivel ezt a mozit illetni lehet. Eastwood ezt a filmet azzal viszi sikerre, hogy az amerikai néplélekhez szól, a csónakkal pedig messziről kerüli a mélyvizet, amit neki nem igazán szeretünk elnézni. Sajnos a kilőtt lőszerek száma ebben a moziban egyenesen arányos az elpuffogtatott közhelyek számával. Fordítottan jobb lett volna.

6
  • Legjobb pillanataiban is maximum korrekt akció
  • Vázlatos karakterek
  • Minden szegmensét láttuk már valahol

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.