Ki is állították a keszthelyi hintómúzeumban.

Elkészült az első magyar kocsi másolata, amelyet Keszthelyen, a Festetics-kastély hintómúzeumában állítottak ki. A Mátyás korabeli kocsi eredetije jelentette a mai közlekedés egyik alapját.

Az avatón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter húzott egy látványos ívet az ötszáz évvel ezelőtti kocsikészítő mesterektől egészen a ZalaZone járműipari tesztpályáig.

„Mátyás király 1485-ben foglalta el  Bécset, ami gyakoribbá tette a Buda és Bécs közötti közlekedést. Az ezen az úton fekvő Kocs község mesterei egy szekér alapján elkészítették az első könnyű, kényelmes és gyors szekeret, amivel lehetővé vált, hogy a két város között egy nap és egy éjszaka alatt megtegyék az utat az utazók”

– idézte fel az avatón Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója.

A most kiállított járműről már 1495-ben írásban is említést tettek, majd 1518-ban készült részletesebb leírás is róla, 1568-ban pedig egy augsburgi festő alkotta meg azt a ma is ismert rajzot, amely a mostani kocsireplika terveinek alapjául szolgált.

A keszthelyi múzeum hintójavító műhelyének mesterei gyártották le a kocsit, amelyhez Badacsonytomajban készítették el a vesszőfonatot.

Az ötletgazda, Knezsik István elmondta, hogy a keszthelyi műhelyben most még egy hasonló kocsit építenek a megrendelése alapján, de azt a szekeret már a Kocs községben lévő kocsimúzeumnak adományozza majd.

(Forrás: MTI, fotó: Varga György/MTI)

Ez is érdekelhet:

Ezt tudja Magyarország legmenőbb játszótere, a Zalazone

Hébe-hóba jönnek hírek a Zalaegerszeg melletti autóipari tesztkomplexumról, de igazán akkor érzi át az ember, mekkora dolog is ez, ha a saját szemével látja. Mi láttuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában