Az Ugratások filmje sportot űz abból, hogy minden jelenetét a létező legocsmányabb vágányra terelje, de valahogy mégsem tudsz haragudni rá. Többnyire.
Sacha Baron Cohen nagy mestere a rejtettkamerás, színészek helyett járókelőket vagy épp Rudy Giulianikat a tudtukon kívül a jelenetekbe bevonó produkcióknak, nem is csoda, hogy Eric Andre a Bad Tripet neki vetítette le a megjelenése előtt az elsők között. Eric nagyon Cohen szeretne lenni. Csak nála sokkal prosztóbb. Baromi jól végzi a dolgát.
A rettenetes magyar fordítással a Bad Tripből Ugratások filmjévé avanzsált ámokfutása ugyanis nagyjából ugyanazt akarja, mint Borat, elindulni egy bizarr útra, és felvenni, hogyan reagálnak erre az emberek. Csak míg Cohennek többnyire van mondanivalója is a sok-sok geg között, Andrenak esze ágában sincs mélyre nyúlni, már amennyiben nem egy turmixgép mélyére kell nyúlni, hogy fröcsögjön a paradicsomlé.
A Bad Tripnek is van ugyan sztorija, de annyira papírvékony, hogy akár el is hanyagolható, viszont mindenképp az viszi előre, hogy nem egy szimpla Kész Átverés Show, hanem egy kitalált sztori mentén haladó őrület, amiben mintegy mellékszereplőként úgy vannak jelen az épp a környéken tartózkodó emberek, hogy nem is tudnak a kamerák jelenlétéről, hadd legyen őszinte a reakciójuk, amikor kiderül, hogy nem csak szimplán kakkanat van a palacsintában, hanem egy fesztivál Toi Toi parkjának teljes kiürített tartalma.
A sztori nagyon együgyű, de ide pont elég: Chris egy floridai kisvárosban egy smoothie-bárban és egy autómosóban dolgozik, amikor belép hozzá élete szerelme, Maria Li, akibe a gimi óta szerelmes. Elcsevegnek, mire Maria azt találja mondani a srácnak, hogy ha New Yorkban jár, nézzen be a galériájába, amit ő úgy értelmez, hogy lenne esélye a lánynál. Fogja hát legjobb barátját, Budot, aki elköti a börtönviselt tesója, Trina Picsamobil feliratú kocsiját, hogy elinduljanak New Yorkba a szerelem nevében. Közben Trina is kiszabadul, aztán elindul, hogy revansot vegyen.
Az út persze szörnyen sikerül, ahová mennek, ott elszabadul a pokol. De nagyon.
Így nem szabad meglepődni azon, ha nem csak szimplán hánynak, hanem több hektoliternyit hánynak, ami beterít mindent és mindenkit, ha nem csak megtámad valakit egy gorilla, hanem megerőszakol, majd az arcára élvez, ha nem csak elmegy valaki kábelt fektetni, hanem nemsokára nyakig ül a szarban, ha férfi smárol férfi pappal, és így tovább, és így tovább. Egyszerűen megnézik, hol van a jó ízlés határa, és röhögve átugorják, majd nagyon messze landolnak tőle.
Mégsem tudsz haragudni rá. Főleg azért nem, mert elég jól működik Eric Andre és Lil Rel Howery párosa, a mindig zavart, őrült tekintetű Chris és a mamlasz Bud ugyan semmi igazán emlékezeteset nem tud, mint ahogy Tiffany Haddish Trinája sem, viszont mégis elvan velük az ember, csak egyetlen kérdés van, amire egyszerűen nem találok választ.
Hogy a jó úristenbe nem ismerik fel egyiküket sem?
Eric Andre is Tiffany Haddish is meglehetősen ismertek Amerikában, ráadásul Andre még csak nem is álcázza magát úgy, mint Haddish, aki fejbúbig tetkóban, agresszív külsővel keménykedi végig a filmet. Nyilván nem mindent egyetlen alkalommal vettek fel, de még a film végi bakiparádét és a jelenetek leleplezését végigvevő szekvencia sem azt mutatja, hogy Andrét annyian felismerték volna.
Ha az egész meglehetősen hasonlítana a Jackassre, az sem a véletlen műve, az egyik producer ugyanis maga Jeff Tremaine volt, és ha jobban belegondolsz, nem is véletlenül kellett ennyire undorítónak lennie. Az emberek ugyanis jobban ledöbbennek, ha olyannal találkoznak, amit elképzelni sem tudnak. Mert hát valljuk be, te is a földbe gyökerezve bámulnád szótlanul óriási tekintettel, ha egy gorilla hirtelen megerőszakolna egy állatkerti látogatót, vagy ha előkerülne két faszi, akik a farkukat összekapcsolták egy ördöglakattal. Ez már egyszerűen mindenen túlmegy, és ezekre a helyzetekre senkinek sincs receptje, így nem is tudják, hogyan reagálják le.
A Bad Trip pont azért ennyire beteg, mert ez kellett ahhoz, hogy a „szereplői” ne jöjjenek rá, hogy itt valami gáz van, és az sem mellékes szempont, hogy egy hagyományos átverős filmet sem kajál már úgy a közönség, mint egy olyat, amitől néha felfordul a gyomra. Az Ugratások filmje eléri a célját, de akit idegesítenek az ilyen undorítóra fazonírozott haverfilmek, az bele se kezdjen. Netflixen lehet keresni, és érdemes adni egy esélyt a szinkronnak is, mivel néha a fordítás sokkal kreatívabban trágár, mint az eredeti szöveg.