A szőkék már megvoltak, most jöjjenek az isteni barnák. Gyönyörűek, formásak, ezáltal bárkit rá tudnak venni a sorozatfüggőségre. Ha valaki kimaradt, az nem feltétlenül a véletlen műve. Még nem végeztünk a szépségekkel!

Sarah Shahi

Sorozat: Békét bíró

Szerep: Kate Reed

Nemrég Budapesten járt. Mi meg Bruce Willisre voltunk kíváncsiak. Na nem mintha esélyünk lenne ennél a gyönyörűségnél, de azért élőben is megnéztük volna magunknak. Sosem fogjuk elfelejteni neki, amikor beszállt a The L Wordbe, és leszbikus nőt alakított. Azok a jelenetek a halálunkig kísérteni fognak…

Cobie Smulders

Sorozat: How I Met Your Mother

Szerep: Robin

Fotó: Maxim

Azért szeretjük, mert tud aranyos szomszédlány lenni, de néha nincs kedve hozzá, és akkor előjön belőle a dög. Már gyerekes anyuka, durva, hogy szalad az idő. Mindettől függetlenül örökre a szívünkbe zártuk, és szeretnénk az Így jártam anyátokkal baráti társaságába tartozni, hiszen a bandából szinte mindenkinek megvolt már ez a szépség. Még Tednek is, ezek szerint nem válogatós.

Hannah Simone

Sorozat: New Girl

Szerep: Cece

Fotó: Esquire

Párductestű magabiztos istennő, aki nem éri be akármivel. Minden porcikája a helyén van. A 32 éves szinésznő-modellben apai ágról némi indiai vér is csörgedez, ami külön bajossá teszi a helyzetet, hiszen egy icipicit egzotikussá teszi a szépséget.

Olivia Wilde

Sorozat: House

Szerep: 13-as

Fotó: GQ

A nő, akit mindenki akar. Bírtuk a House-ban a keményebb arcát, bírtuk a Tronban a naiv szépségét, de mégis akkor szerettük kifejezetten, amikor a strandon pózolt egy szál bikiniben. De Olivia tipikusan az a nő, aki egy zsákban is ugyanannyira szexi lenne, mint kisestélyiben.

Nina Dobrev

Sorozat: Vámpírnaplók

Szerep: Elena

Azért jó a Vámpírnaplók, mert a True Bloodhoz hasonlóan a legutolsó női szereplő is úgy néz ki benne, mintha most lépett volna ki valamelyik férfimagazinból. Aki pedig nem, az vélhetően hamarosan csúnya halálát leli. Nina ha csak 40 percen keresztül ülne, és nem tenne semmit, akkor is néznénk miatta a sorozatot.

Emmanuelle Chriqui

Sorozat: Entourage

Szerep: Sloan

Sosem értettük, hogy Sloan mit eszik a nyüzüge E-n, hiszen ilyen arccal és ilyen testtel gyakorlatilag bárkit megkaphatna, még a halottak is visszatérnének a sírjukból. A mindössze 160 centis színésznő többször tanyázott már minden idők legjobb nőinek listáin, amin csak egy újszülött tud meglepődni, vagy Stevie Wonder.

Evangeline Lilly

Sorozat: Lost

Szerep: Kate

 

Tegye fel a kezét, aki elgondolkodott már azon, milyen is lett volna lezuhanni egy szigeten Evangeline Lilly-vel, azaz Kate-tel. Bizonyára nincsenek nagy igényei a férfiak terén, ha évekig járt kollégájával, Dominic Monaghannel, akiről nem véletlenül jut eszünkbe egy hobbit, és ehhez még az sem kell, hogy a Gyűrűk urában látott szerelésében parádézzon. Evangeline most már anyuka, de még mindig eszméletlenül szexi.

Jessica Jane Clement

Sorozat: Svindlerek

Szerep: önmaga

Ha Jessica át akarna minket verni, azt sem nagyon bánnánk. Csak legyen közben fehérneműben. Az átvágós műsort mondjuk nem csak miatta érdemes nézni, de a színvonalán mindenképpen emel a jelenléte. Csorgattuk rá a nyálunkat, és még azt is könnyedén megbocsátottuk neki, hogy különböző fotósorozatain közszemlére tette domborulatait. Imáink meghallgattatásra találtak.

Jennifer Love Hewitt

Sorozat: Szellemekkel suttogó / Ügyféllista

Szerep: Melinda Gordon / Riley Parks

Valószínűleg Jennifer örök férfiálom marad, bárhogy is szalad az idő. Bár azt meg kell jegyezni, hogy a szépség még mindig csak 33 éves. Ha visszagondolunk régebbi filmjeire, mint például a Buli az életre, akkor örömmel konstatálhatjuk, hogy az eltelt évek nem koptatták meg szépségét és kisugárzását. És egyébként is, akinek a „Love” szó szerepel a nevében, azzal már nagy baj nem lehet. Courtney Love nem játszik…

Eliza Dushku

Sorozat: Tru Calling / Dollhouse

Szerep: Tru Davies / Echo

Bármilyen sorozatban is szerepeljen, azt többségében férfiak fogják nézni. Ilyen alkattal mondjuk ez nem meglepő. Általában nem vetkőzik, max. fehérneműben láthattad, de egy pillanatra el lehet kapni fedetlen kebleit a méltán nem világhírű Ábécé-gyilkos című filmben. A látvány önmagáért beszél. És ha elfelejtettük volna, hogyan is fest latexben, akkor vegyük elő újra a Jay és Néma Bob visszavágot, aztán próbáljunk meg nyugodtan elaludni. Nem fog menni.

Tovább a szőkékhez, ha bírod még, közben bonts egy sört!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés