A Between Two Ferns: The Movie megmutatja. Legalábbis részben.

Megvolt Zach Galifianakis websorozata a Funny Or Die-ról, ahol mindenféle A-kategóriás színésszel (plusz Barack Obamával) készített álinterjúkat úgy, hogy saját karikatúrájaként rettenetesen gyűlölte az összes interjúalanyát, és rommá alázta őket minden egyes kérdésével? Ha nem, akkor gyorsan csapd fel a YouTube-ot, és írd be azt, hogy „Between Two Ferns”, mert csodákat művelt ez a csávó, akire még a Másnaposok idején csak legyintettünk, hogy igen, ő a következő túlsúlyos ordenáré faszi, aki beleragad ebbe a seggmutogatós, teljesen idióta szerepbe, aztán pont ezzel a webszériával derült ki róla, hogy nagyon is erős komikus, akiben jóval több van.

A kamuinterjúkban tulajdonképpen senki sem természetes valójában volt jelen, eljátszották a bunkóságot, a sértődöttséget, a magas lóról beszélést, igazából mindenki a saját paródiájaként ült be a két páfrány közé. Hogy ebből hogyan lehet egy egész estés filmet összehozni? Kiderült, hogy simán.

A Netflixre érkezett a Between Two Ferns: The Movie, ami egy nagyon elegáns eszközzel él ahhoz, hogy megmagyarázza, mit is keres a tévénkben ez a párpercesre fazonírozott ámokfutás ennyi időn keresztül: Zach Galifianakis műsoráról egy csapat dokumentumfilmet készít, mennek vele mindenhová, bemutatják, hogyan is készül ez az egész, de aztán beüt a baj. Zach kinyírja Matthew McConaugheyt. Legalábbis egy rövid időre, a színészt ugyanis sikeresen élesztik újjá, Zach karrierje viszont ezzel beleáll a földbe. Főnöke, a sorozatot birtokló Funny Or Die tulajdonosa, Will Ferrell azt az üzletet köti a csávóval, hogy leszállít neki 10 új részt rövid határidőn belül, vagy repül, de ha sikerül neki, akkor elő is lépteti, talk show-t kap egy csatornán főműsoridőben. Zach és a stáb elindul, hogy felkutasson annyi hollywoodi színészt, amennyit csak tud, és a tahóvonaton most sincs fék.

Csak az a baj, hogy a Between Two Ferns pont attól működött, hogy nagyon tömören, pár percben egy olyan elképesztő és okos tahócunamit zúdított rád, amiből nem keltél fel a következő epizód érkezéséig. Pont azokat a kérdéseket tette fel nagyon bunkó módon, amiket te is feltennél, ha túl őszintére aludnád magad. Zach valahol mi magunk voltunk, ez a film viszont valami nagyon más, ami jó ugyan, de nem mindig működik.

A doksifilm forgatása közben ugyanis elindul egy road movie, ahol a csapattal megtörténik szinte minden, és ezek a részek csak mérsékelten viccesek. A nagyobb baj viszont az, hogy az irdatlan mennyiségű A-kategóriás színész (és David Letterman) segítségével felvett kamuinterjúk alig szerepelnek pár mondat erejéig a filmben. Pedig pont miattuk szerettük a Between Two Fernst.

Nyilván okkal van ez, fent lesznek majd neten teljes változatukban, az első fecske Paul Rudd-dal már kint van, de akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy nem lett volna-e egyszerűbb megcsinálni egy újabb sorozatot film nélkül, ami kvázi olyan, mintha az új széria promója lenne néhány elég jó poénnal. Will Ferrell például önmaga durva paródiáját adja aranytálcán, amin még ott virít pár csík kokain. John Legend és kedves felesége, Chrissy Teigen jelenetei is rendben vannak, Peter Dinklage a laza, ultragazdag, beképzelt színészként is tökéletes, de mindenki másnál marad egy erős hiányérzet.

Zach egyébként nagyon ügyesen bővíti ki a bunkó riporter karakterét, abszolút szerethetővé is teszi, de nem ő viszi előre a filmet, hanem az iszonyatos mennyiségű cameo, a sztárok, akik bevállalták, hogy hülyét csinálnak magukból Keanu Reevestől Benedict Cumberbatch-ig. Ők viszont csak pillanatokra vannak jelen, így nem tűnnek fontosnak. A legfontosabb rész a végén jön, a stáblista közben, akkor érkezik a bakiparádé, ami tulajdonképpen helyre rakja mindazt, amit láttál.

Mert itt kegyetlenül kiderül, hogy mennyire nehéz műfaj ez, hogy mennyire nem lehet komolyan ülni a két páfrány között, és szörnyülködni azon, amit ez a csávó kiejt a száján, hiszen mindenki elröhögi, mindenki megtörik az első pillanatban, és alig tér vissza, mikor csak a könnyei folynak, és beszélni is alig bír. Komoly színészi munka ez, Zach Galafianakis pedig remek komikus, ezt a szerepet legalábbis tökéletesen kitalálta magának. De inkább ezentúl a websorozatot vigye tovább, bár úgy néz ki, hogy épp most teaselte be a következő 10 részét.

A player szerint

  • Ha vicces, akkor nagyon-nagyon vicces
  • De a websorozat jóval viccesebb volt
  • Rengeteg az A-kategóriás sztár, de az interjúk csak pillanatokra villannak fel
Player-méter
6
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Ted Lasso színésznője a kamerák előtt küldött el egy fotóst a fenébe

Egyetlen jedinek sem kell félnie a Lego TIE Interceptortól

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés