Úgy tűnik, sokszor. A Boldog halálnapot! 2 egy csavarral visszatéríti a szereplőket a folyamatos gyilkosságok földjére. Csak most fullba nyomja a kretént.

Hogyan folytassunk egy filmet, amit elvileg képtelenség, de annyit hozott a kasszára, hogy valahogy mégis muszáj lenne? Semmi gond, Hollywood látott már nagyobb problémákat is a Happy Death Day 2U ötletének kitalálásánál, úgyhogy össze is pattintották azt gyorsan egy kis dimenziók közti utazással, egy csodagéppel és közben még azt is megoldják, hogy ezúttal más rohangáljon azzal a késsel. De ezzel együtt még azt is, hogy már megint ne utáljuk csípőből ezt az egészet, bár most már annyira rezeg a léc, hogy igazából sokaknál fenn sem marad.

A Boldog halálnapot! 2 ugyanis húz egy merészet, kvázi zseniket farag a társaságból, aminek köszönhetően történik egy kis baleset, és Tree már megint ugyanazon a napon kelhet fel, aztán mehet a futás meg a sikítás. De két csavar is van a sztoriban. Kiderül ugyanis, hogy az időhurkot Ryan és Shamar okozták egy általuk fejlesztett géppel, aminek már maga a létezése is erős mosolyra készteti az embert, de itt jön a másik csavar: Tree egy olyan párhuzamos univerzumba kerül át, amelyben minden másképp van. Többek között él az anyja is. És ez mindent, de mindent megváltoztat.

A második rész nem is annyira könnyed horror, mint dramedy. Itt is van egy titokzatos késesünk, ami ugyebár a dimenzióugrás következtében valaki más, mint korábban, de a főhősnőnek komoly döntéseket kell hoznia, amitől a fenébe is, de már megint lehet vele szimpatizálni. Az előző részben ugyebár a hülye szőke ribiből kedves lánnyá avanzsált úgy a harmincadik halálozása után, és ez most sincs másképp, ő ugyanaz maradt, aki az első rész végén is volt. Többnyire.

Pont az a szép ebben a filmben, hogy sikerül továbbvinniük Tree jellemfejlődését egy teljesen hihető irányba, majd olyan döntéseket zúdítanak a nyakába, amik szinte agyonnyomják a lányt, de döntenie kell, mert az idő fogy. Hogy emellett mennyire van kedve most horrorosdit játszani, az más kérdés, mert nem igazán, olyan, mintha csak teljesen alibiből lenne most is egy nyomozós-meghalós szál, aminek a végkifejlete legalább annyira hihető, mintha kiderülne, hogy Thanos valójában Micimackó.

A Boldog halálnapot! 2 pontosan tudta, hogy bármit megengedhet magának, hát meg is engedett bármit, egy teljesen elszállt ötletet bontott ki pont olyan hangnemben, mint az első részben, és már most bejelenti a folytatását, amire aztán tényleg semmi szükség nem lenne ezután a film után, de ha minden jól megy, jönni fog, és a készítők szerint a stáblista utáni jelenet már meg is ágyaz neki. Lehet, hogy nem kellene erőltetni.

A player szerint

  • Ügyesen viszi tovább Tree jellemfejlődését
  • De nagyjából ez minden, ami elmondható róla
  • Szerencsére egyáltalán nem veszi komolyan magát, de a harmadik rész talán már sok lesz
Player-méter
5
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Ted Lasso színésznője a kamerák előtt küldött el egy fotóst a fenébe

Egyetlen jedinek sem kell félnie a Lego TIE Interceptortól

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés