Felháborító, mennyire nincs igény a valódi értékre, ebben a rohadt világban! A bitcoint bezzeg úgy veszik, mintha nem lenne holnap.

A McDonalds 2018 decemberében a brit és írországi éttermekben a műanyag szívószálakat a környezettudatosság jegyében papírból készült szívószálakra cserélte. Ezt megelőzően a cég 1,8 millió szívószálat hozott forgalomba csak az Egyesült Királyságban naponta.

Naponta 1,8 millió gyilkos szerszám, ami több száz év alatt bomlik le és addig ki tudja hány élőlénynek keseríti meg az életét.

Ez tehát mindenképpen helyes döntés volt, de egyúttal felszakított egy tátongó piaci rést, melyet kihasználva most élelmes opportunisták akarják hülyére keresni magukat. Az angol eBay-re ugyanis egyesek elkezdték felpakolni a náluk maradt mekis szívószálakat. Lehet találni ilyet darabonként két fontért, azaz nem egészen ezer forintért is, de az igazán bátrak ugyanezt több ezer fontért kínálják az igazán nagy hülyé rajongók számára.

A csúcstartó jelenleg ez a hirdetés, melyben

egy bontatlan darab keresi boldog gazdáját 5000 fontért, azaz több mint kétmillió forintért.

Befektetésnek ideális

Az eBay annyira jó, hogy még részletfizetési lehetőséget is felkínál azoknak, akik egyben nem tudják kifizetni ezt az összeget. Ebben az esetben a vágy tárgyáért havonta 236 fontot, azaz közel százezer forintot kell fizetni két évig. Ennyiért már egy új autót is lehet lízingelni, de azt öt évig kell fizetni, ami megint csak a szívószál mellett szól.

Nyilvánvalóan bombaüzlet, igazi win-win biznisz, a több ezer fontos hirdetésekre mégsem jelentkezik senki. Elon Musk igazán megszólalhatna már az ügyben, hogy lendítsen egy kicsit a dolgon!

(via)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

Mától streamelheted a magyar Oscar-díjat is hozó Szegény párák című filmet

További cikkeink a témában