Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Bosszúállók jövőre érkező negyedik része előtt még jön július elején az A Hangya és a Darázs, majd 2019. március 8-án a Captain Marvel, de érthető okokból most minden rajongót az izgat a legjobban, hogyan folytatódnak a zseniális Végtelen háború eseményei.

A Bosszúállók 4 első szinopszisa a License Global legújabb számában jelent meg, és az az egy biztos, hogy a Disney nem igazán akart túl sokat az orrunkra kötni. Állítólag a következő döbbenet majd akkor ér utol minket, amikor nyilvánosságra hozzák a film alcímét. Addig meg kell elégednünk ennyivel:

Ha a Végtelen háború után úgy érzed, hogy az abban bemutatott elhalálozások nem lehetnek véglegesek, megnyugtatunk, hogy ezzel az elméleteddel nem vagy egyedül. Mi is úgy gondoljuk, hogy az életben maradottak valamilyen módon megpróbálják majd megváltoztatni a Thanos által teremtett világot, és ennek során néhányuknak egészen biztosan fel kell majd áldozniuk az életüket.

Kevin Feige is megmondta, hogy a negyedik Bosszúállók után már soha többé nem lesz olyan a Marvel filmes univerzuma, mint amilyen előtte volt.

Csak abban reménykedünk, hogy ez nem fog túlságosan fájni.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.