Kisebbfajta botrány kerekedett Ausztráliában, miután az ABC híradója tudósított a HMAS Supply felavatási ünnepségéről. A riportot ugyanis úgy sikerült összevágni, mintha egy rakás közjogi méltóság és a vezérkar színe-java azt bámulná, ahogy egy csapatnyi szexi táncos a fenekét rázza.

A klipben látható hölgyek a 101 Doll Squadron nevű tánccsoport tagjai, a bámészkodók között pedig olyan arcok láthatóak, mint például az ausztrál védelmi erők főnöke, Angus Campbell tábornok vagy maga a főkormányzó, David Hurley nyugalmazott tábornok.

Íme, így nézték ezek a nagyon fontos emberek a seggrázást... állítólag:

Nos, azért csak állítólag, mert az ABC igen fondorlatosan szerkesztette meg a riportot. A Sydney-ben tartott ünnepségen valóban fellépett ugyanis a 101 Doll Squadron csapata, de csak a ceremónia hivatalos része előtt, így a felavatásra érkező méltóságok a táncot nem is láthatták.

A félrevezető tálalás miatt még a miniszterelnök, Scott Morrison is küldött egy ejnyebejnyét az ABC-nek, a táncos hölgyek pedig azért kérték ki maguknak a riportot, mert állításuk szerint a koreográfia egyáltalán nem volt annyira explicit, mint ahogy a felvételeken látható. A csapat szóvivője elmondta, hogy a nézők távolabbról és szemből láthatták a produkciót, az ABC operatőre azonban sokkal közelebbről és nem épp a legelőnyösebb szögből rögzítette azt.

Az ABC belátta, hogy a szerkesztés során nem igazán sikerült teljesen korrektnek maradniuk, ezért bocsánatot kértek az érintettektől.

(via)

Ez is érdekelhet:

Egy szál péniszben jelentkezett be a Zoom-értekezletre a kanadai képviselő

Rémes év van mögöttünk egészségügyi és mentális szempontból, annyi előnye viszont van ennek az időszaknak számtalan zoomos, meetes baklövésen tudunk röhögni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tíz film, amit bármikor, bármennyiszer újra tudunk nézni

Versengés helyett összeáll a három nagy streamingszolgáltató a Netflix ellen

A 84 éves Chuck Norris mindenkit felpörgőrúg a Napba új filmje előzetesében

További cikkeink a témában