Miközben az ország még mindig dúdolja/fujjolja a Kedvesem dallamát, Alex új dalt dobott be a közösbe.

A kedves kis Kedvesem után most egy kicsit mélyebbre nyúl az eurovíziós győztes ByeAlex, a nyilvánvaló Depeche Mode-hatásokkal operáló track sokkal sötétebb vallomás az eddigieknél.

"A Nekemte története nagyjából egy évre nyúlik vissza. Akkoriban, a hallgatóim kérésére – és saját gondolatok által vezérelve –, szerettem volna egy olyan dalt készíteni, amely egy amolyan önvallomás. Megéltem ezt-azt az életemben. Háborúzgattam a szebbik nemmel, meg persze önmagammal is. Amikor a Facebook-oldalamon feldobtam a témát, hogy milyen témájú új dalt írjak, akusztikus-lírait, vadulós-rockert, vagy elszállt-önvallomást, akkor egyértelműen az önvallomásra érkezett a legtöbb szavazat.

Megírtam hát az alapzenét és szöveget, majd elmentem a miskolci HangArt stúdióba; ahol minden ByeAlex-dal készült. Itt a hangmérnökkel, Tamással sokat vitáztunk arról, hogy milyen hangzása legyen a dalnak. Ő egy rockos, torzított-énekes refrént vizionált, de a felvétel sem nekem, sem a menedzsmentemnek nyerte el a tetszésünket; nem volt különleges a refrén… Legalábbis számomra nem. Sokat agyaltam a refrénen: végül, egy visszafogott, nyugis adagolás mellett döntöttem, hiszen sokkal érdekesebbnek éreztem így a benne rejlő odamondást" – írta Alex saját hivatalos oldalán. Szerintünk rendben van.

(Fotó: Nagyistók Máté)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tíz film, amit bármikor, bármennyiszer újra tudunk nézni

Versengés helyett összeáll a három nagy streamingszolgáltató a Netflix ellen

A 84 éves Chuck Norris mindenkit felpörgőrúg a Napba új filmje előzetesében

További cikkeink a témában