A Café Societyban Woody Allen részben visszatér New Yorkba, de annak is 1930-as változatába, és csak félig. A film főhőse ugyanis Bobby (Jesse Eisenberg) innen indul el Hollywoodba filmes guru bácsikájához, Philhez (Steve Carrell), aki bemutatja neki titkárnőjét, Vonnie-t (Kristen Stewart), aztán onnantól kezdve nincs megállás, a nem túl magabiztos srác egyből szerelembe esik. A csaj azonban nem túl egyszerű ügy, két férfi között őrlődik ugyanis, Kristen Stewartnak ez amúgy is specialitása, de most legalább mindegyikük hús-vér férfi, nem holmi túlvilági, köztünk élő lény.

Stewartról nem hittük volna, hogy képes lesz valami mást is megmutatni magából, mint a folyamatosan bambuló, fintorgó színésznő, de lassan tényleg kénytelenek leszünk belátni, hogy ennek a lánynak nagyon nem volt szerencséje az Alkonyat-filmekkel. Láttuk már persze jól játszani több filmben is, de ennyire élőnek, vibrálónak és színesnek viszont még talán soha. Woody Allen filmje egyébként is rettentően színes, gyönyörűen játszik a színekkel, a ’30-as évek Hollywoodját egyébként sem érdemes másképp ábrázolni.

Jesse Eisenberg könnyen vehetné át innen a neurotikus New York-i szerepét Allentől, marha jól áll neki a szépen lassan magára találó, de néha kissé idegbajos srác karaktere, és az, amit a film első negyedében a prostival művel, az nagyjából csillagos ötösen hozza mindazt, ami miatt a Woody Allen-filmeket szeretjük. Az a jelenet ott van az év legjobbjai között, de bátran lehetne említeni a rendező legjobban sikerült jelenetei között is, és  Eisenbergnek meg kell veregetnünk a vállát miatta.

Steve Carrell ezúttal is komolyabb énjét hozza, valahogy két karakter váltakozik az életművében állandóan, az ügyetlen férfié és a kissé túlságosan is magabiztos macsóé, amiből az utóbbit nehezebb elhinni neki papíron, de amint megjelenik a vásznon, nincs kérdés, Carrell olyan pazarul tudja a macsófigurát, hogy azt tanítani lehetne, a dúsgazdag filmmágnás karakterében is valami egészen elképesztően jó.

A Café Society azonban néhány ponton zavaros. Egyrészt nem érteni, hogy minek hoz bele Allen mindenféle szálat, ha egyesek nem is annyira nagyon erősen hangsúlyosak. Az egész gengszter vonal lehetett volna hangsúlyosabb, és az is jót tett volna a filmnek, ha Bobby nem csak úgy egyik pillanatról a másikra ugrana egy hatalmasat jellemfejlődésben, hanem szépen megmutatná, hogyan mennek végbe ezek a mozzanatok. Hatalmasakat ugrik előre ugyanis a film, a karakterek pedig közben akkorákat változnak, hogy az ember csak kapkodja a fejét.

De ettől függetlenül nagyon szórakoztató a Café Society, persze inkább csak azoknak, akik szeretik a Woody Allen-filmeket, azok közül is az újabbakat, vagy csak szeretnék látni Kristen Stewartot virágozni, esetleg Blake Livelyt, amikor zavarban van, és ettől valami rettenetesen szexi.