Aki játszott már bármelyik tetszőleges Call of Duty-epizóddal, az tudja, hogy a játék piszok látványos jelenetekkel van teletömve, ennél fogva nem is értjük, miért nem készült már el a filmváltozata.

A játékjogokkal rendelkező Activision Blizzard már többször jelezte, hogy nem zárkóznának el egy esetleges mozifilmtől, a héten pedig egészen konkrét iparági pletyók keltek szárnyra ezzel kapcsolatban.

A jólértesültek tudni vélik, hogy a gigacég a Sicario 2: Soldado rendezőjével, Stefano Sollimával tárgyal, akit a rendezői székbe szeretnének megnyerni, a forgatókönyv megírásával pedig állítólag a Snowden szkriptjét jegyző Kieran Fitzgeraldot akarják megbízni.

Bár a fentieket még egyik fél sem erősítette meg, az olasz rendező egy milánói bemutatón elmondta az őt faggató riporternek, hogy a személyes kedvence Tom Hardy és Chris Pine, akikkel mindenképpen szeretne együtt dolgozni a közeljövőben. Az ilyesmivel pedig nem dobálózik csak úgy egy éppen felívelő pályán lévő rendező, ugyebár.

Tom "Soap MacTavish" Hardy, szolgálatára (?)

Az előkészületek alatt álló moziról egyelőre még olyan kevés konkrétumot tudni, hogy ezen a ponton még minden csak találgatás. Mivel a játékok feldolgozták a második világháborút, a modern hadszínteret, és a jövő háborúit is, ezért még azt sem lehet tudni, hogy ezek közül melyik érában akcióznának a film hősei.

Mivel nekünk egyértelműen a negyedik rész a szívünk csücske, bízunk benne, hogy Price százados és John "Soap" MacTavish jelentkeznek elsőként szolgálatra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Így nézett ki egy férfitest-szépségverseny 1941-ben

Annyira vicces lett Ryan Gosling Beavisként, hogy gyakorlatilag a jelenet összes szereplője elröhögte a szövegét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés