Az Atlus játéka irdatlanul sikeres volt, de mifelénk szigorúan rétegjátékként hivatkoznak rá, ami nem véletlen, hiszen a Catherine egy anime alapokon nyugvó logikai játék, egy néha veszettül nehéz platformer, amiben egyébként igen erős morális témák kerülnek elő, magyarul lehet, hogy megizzadsz, miközben eljutsz a célig a doboztologatással, de közben te irányítasz egy olyan sztorit is, amiben a felnőttlét kapcsolatainak minden nyűge előkerül. A Catherine-t pedig most az is végigtolhatja, aki eddig gondolkodott azon, hogy belevágjon-e, mert kijött a legeslegteljesebb változata egy új szállal kiegészítve, felújított grafikával, új zenékkel, és mindennel, ami kinyitja az ember pénztárcáját.

Azért is erős játék a Catherine: Full Body, mert egyszerre mesél remekül történetet és izzaszt meg a nehézségével, benne van egy rettentően jó anime, és egy szívatós platformjáték, ez a kombináció pedig annyira egyedi, mint semmi más ezen a világon. Maga a története is nagyon érdekes, még filmként is simán imádná az ember, de úgy, hogy teljesen belevonódik, ráadásul most annyira, mint még soha, mert még több a lehetőség, és még több a karakter, mint jónéhány évvel ezelőtt.

A sztori egy 30-as éveiben járó srác, Vincent kálváriáját meséli el, aki már nagyon régóta együtt van barátnőjével, Katherine-nel. A lány már jóval komolyabbra fordítaná a dolgot kettejük között, de Vincentnek nem sok kedve van hozzá, ő teljesen jól elvan azzal, hogy egyedül lakik, és délutánonként eljárogat inni és dumálni régi haverjaival a Stray Sheep nevezetű bárba. Nem a legteljesebb az élete, de neki így valamennyire rendben van. Vagyis nem, inkább mondjuk azt, hogy nem annyira szeretné elkötelezni magát, és nincs oda a változásokért sem.

Aztán egyik reggel, amikor egy erős bebaszcsi után hazatér a bárból, egy szőke bombázó mellett ébred. Nem nagyon kell bajlódnia a neve megtanulásával, Catherine-nek hívják, majdnem pont úgy, mint a barátnőjét. Már ezzel is elég nagy bajban lenne Vincent, de az igazi probléma még csak most jön: egy pletyka szerint a férfiak mostanában úgy haláloznak el tömegesen, hogy lezuhannak valahonnan álmukban, és minden egyes álombéli zuhanás a valódi életben történő halállal végződik. A srác egyik éjszaka álmában rájön, hogy nem beszélnek hülyeségeket, egy olyan világba kerül ugyanis, ahol különféle ládák tologatásával kell feljutni brutális magasságokba, majd átmenni egy ajtón, és ha leesel, akkor valóban annyi volt a földi pályafutásod.

Ebben a világban mindenki birkaként jelenik meg, te pedig szarvakkal a fejeden, alsógatyában próbálod menteni a menthetőt. Elképzelem azt a fejlesztői ülést, ahol előkerült a játék ötlete, és nem csodálom, hogy mindenki beleszeretett. A sztori egyszerre „hagyományos” és CGI-anime köntösben kerül elő, és nagyon nem mindegy, hogy merre viszed a történetet, ezúttal ugyanis 13 befejezést lehet előhozni a játékból, ráadásul van egy olyan új szál is, ami eléggé megosztó lehet, de összességében érdekes adalék ehhez az egész őrülethez.

Itt van ugyanis az amnéziás Rin, aki rózsaszín parókával és cuki, kislányos lényével bekerül a szerelmi háromszögbe, hogy négyszöggé transzformálja azt, és innentől isten bizony egy szót sem mondunk többet, mert minden spoilernek számítanak. Rin jó kiegészítés, illik a történethez, bár tény, hogy elég bizarr ízt ad az egészhez, és ízlés dolga csak, hogy hogyan reagál rá az ember.

Az újítások nem szimpla vizuális felújítások szintjén mozognak, az extra történetszál mellett új játékmechanikai elem is jár a pénzünkért, választhatjuk ugyanis azt is, hogy nem csak egy-egy dobozt, hanem időnként komplett egybetartozó blokkokat is mozgatunk, amivel teljesen új lesz a játékélmény, és új technikákat kell alkalmazni, amiket egyébként a pályák szintjei közötti pihenőkben megtanulhatsz az ugyanott héderező birkáktól, és egy könyvből vissza is nézhetsz. A birkák egyébként csak ott lesznek segítségünkre, az ügyességi szinteken nem, ott kőkemény harc megy a túlélésért, mivel mindenki szeretne feljutni valahogy a fokozatosan eltűnő ládák tetejére. Szintről szintre keményedik a dolog, ráadásul időről időre előkerül valami nagy félelmünk is, hogy bekavarjon a túlélési esélyeinkbe, és a vérünket akarja.

Első nekifutásra nagyon furcsa a Catherine, de egy kis időt rászánva nagyon pörgős és baromi jó sztorijú játékká válik, aztán úgy behúz, hogy csak nézel, hova tűnt el néhány óra az életedből. Látszik, hogy még jobban ki van találva, és hogy kicsit jobban elvitték az életszimulátoros irányba, ami egyébként nem kötelező, de ha van kedv, akkor akár ihatsz pár italt a bárban, és játszhatsz a Super Rapunzel automatával, ami egyébként nagyjából ugyanaz, mint a rémálmok dobozpakolása, csak retró grafikával.

Ha kimaradt volna, vagy ha már végigjátszottad a régi verziót, akkor is érdemes megint nekiesni a Catherine-nek, mert a csak PS4-en tolható Full Body bőven hoz annyi újdonságot, hogy élvezze az ember, első nekifutásra pedig messze ez a jobb választás. Az irányítsa kissé nehézkes de megszokható, a játék még annál is nehezebb elsőre, de könnyűvé is varázsolhatod, ha csak a sztori érdekel, viszont irdatlan nehézre is, ha szeretnéd, hogy rémálmaid legyenek utána, mint Vincentnek. Aztán ha ezek után egy szőke szépség mellett ébredsz reggel, akkor elkezdhetsz félni. Ne légy birka.