Chris Evans egy korábbi interjúban már elmondta, hogy a Bosszúállók 4 után szögre akasztja a pajzsát. Mivel a film azon munkálatai, melyekhez a színészekre is szükség van, a napokban hivatalosan is véget értek, ezért eljött a búcsú ideje.

Erre pedig a Twitteren került sor. Evans így köszön el a franchise-tól és a rajongóktól:

Hivatalosan is vége az Avengers 4 forgatásának. Nem túlzok, ha azt mondom, ez egy rendkívüli nap volt a számomra. Megtiszteltetés volt, hogy nyolc évig játszhattam ezt a szerepet. Mindenkinek a kamera előtt és mögött, és a közönségnek is köszönöm az emlékeket. Örök hála!

Természetesen azt egyelőre még nem lehet tudni, hogyan ér véget a Végtelen háborúval megkezdett epikus történetszál Amerika Kapitány számára. Ha tippelnünk kellene, mi nem fogadnánk arra, hogy a kedvelt karakter ép bőrrel megússza a Thanosszal való végső összecsapást.

2019. május 3-án kiderül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában