2018. április 26. - pirosbetűs ünnep a Marvel-rajongóknak és minden olyan mozifanatikusnak, aki vevő a minőségi akciófilmekre. Hazánkban ekkor mutatják be ugyanis a Marvel Studios eddigi legnagyobb dobását, a Bosszúállók: Végtelen háború képében.

Szeretnénk egy kicsit kihangsúlyozni, mennyire jó lesz idén képregényfilm-rajongónak lenni. Februárban jön a Fekete Párduc, ami az USA-ban jegyelőrendelési rekordot döntött, majd tömött sorban érkezik Deadpool, a Bosszúállók és júliusban beesik még a Hangya és a Darázs is, csak hogy ne essünk ki a ritmusból.

Éreztük, hogy a Végtelen háború valami egészen bombasztikus léptékű alkotás lesz, és Chris Hemsworth legutóbbi interjúja után egy szemernyi kétségünk sem maradt e felől.

Ez a filmtörténelem egyik legnagyobb durranása, és fantasztikus, hogy a része lehetek

– lelkendezik az interjúban, és bedob egy olyan számot, melynek hallatán egy kicsit még mi is seggre ültünk.

Úgy gondolom, hogy még soha nem láthattunk ahhoz hasonlót, amivel a karaktereknek szembesülniük kell Thanos személyében. A filmben nagyjából 76 szereplő vett részt.

A sztár elmesélte, hogy ő legalább annyira lelkes, mint a nézők és a rajongók, az olyan események miatt, mint például Thor és a Galaxis őrzői, vagy Doctor Strange és Vasember találkozása. Szerinte ezek az interakciók és szövetségek olyanok lesznek, hogy az emberek teljesen kész lesznek tőle.

Nos, mi sem várunk kevesebbet, tekintve, hogy a film első teljes trailerét már ronggyá néztük, mégis képes libabőrt húzni a tarkónkra a mai napig.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában