A miskolci Cinefest nem puhányoknak való vidék. Ott bizony kőkeményen meg kell harcolni a székekért, persze hogy meg kell, mivel minden vetítés ingyenes, szóval könnyen megeshet, hogy lemaradsz egy premierről és az ismétléséről is, ha nem érkezel időben. Mi nagyon igyekeztünk mindenre beférni csütörtöktől szombatig, ezért már most van néhány tippünk, miket lesz érdemes megnézni az év utolsó hónapjaiban, illetve az esetleges magyar forgalmazás elkezdése pillanatában.

Minden odavan

Robert Redford hajója beleszalad egy óceánba zuhant konténerbe. Nem örülnek a találkozásnak. Vitorlása elsüllyed, a főhősnek pedig valahogy túl kell élnie a nyílt vízen. J.C. Chandor, aki korábban a remek Krízispont-ot tette le az asztalra, megint bizonyít, még úgy is, hogy főhősének tulajdonképpen sem nevet, sem karaktert, sem megszólalási lehetőséget nem ad. Csak egy darab hús, ami hánykolódik a vízen, és ezt már a film eleji monológban is kifejti (ami majdhogynem az egyetlen emberi hang a 109 perces játékidő alatt), mert ahogy Emberünk (nem vicc, ez Redford karakterének neve a stáblistán) elregéli, az emberi mivolta is elveszett a nyílt vízen. Kicsit nehezen talál magára, de sosem fogod tudni elfelejteni. Katartikus némafilm.

Adéle élete

Az idei Cannes-i nagydíjas film nem egyszerű darab. Eleve háromórás játékidővel operál, amely nem túl jó ómen egy leszbiszerelem fázisait bemutató mű esetében, és hazudnánk, ha azt mondanánk, nem tudtunk volna legalább negyven percet a vágóasztalon felejteni belőle. Hogy akkor miért ennyire erős a hype? Először is beszéljünk arról a bizonyos tízperces szexjelenetről! Hát igen. A lányok olyan vehemenciával szeretkeznek, hogy az erősen kimeríti a szoftpornó kategóriáját. Talán a filmtörténelem legszenvedélyesebb pillanatairól van szó. Viagra helyett is remekül teszi a dolgát.

Léa Seydoux és Adéle Exarchopoulos kettőse remekül működik, a kis 19 éves főhős, akit valójában is Adéle-nek hívnak, olyan hitelesen hozza életének különböző szakaszait kislányos arcával, amelyen a film felében folyik a könny és a takony, hogy nem tudunk nem nagy jövőt jósolni neki a szakmában. A látottak értelmében nem sajnáljuk tőle a díjat, de azt is megértjük, aki kiborul a végletekig elnyújtott és sokszor kissé funkciótlan film láttán.

A múlt

Asghar Farhadi, a remek Nader és Simin – Egy elválás története rendezőjének új filmje is embert próbáló darab, 130 perces játékidejében lassan csordogálnak az események, de olyan gyönyörűen építi fel a feszültséget, hogy abból akár egy klasszikus thriller is kikerekedhetne. Nem ez történik, A múlt mindvégig megmarad családi drámának, amiben minden tízedik percre akad egy kiderülni készülő titok. A sztori szerint Marie, a családanya férje hazaérkezik, hogy elváljanak egymástól. A kétgyermekes anyukának már új barátja van, de valamiért mégsem túl jó a hangulat, és hamar kiderül, ez azért lehet, mert mindenkinek van egy kis mocskos titka. Az elhallgatott múlt gyorsan megmérgezi a jelent. Ügyes, de nagyon idegesítő film, ami egyelőre még a világ filmfesztiváljait járja, magyar forgalmazója egyelőre nincs.

Iron Sky – rendezői változat

A nácik a második világháború után a Hold sötét oldalára menekültek, onnan készülnek a revansra. A bosszú ideje pedig eljött. Már láthattuk ezt az erősen megosztó finn–német–ausztrál mozit, ami csodaszépen öleli magához a B filmek minden stílusjegyét, most azonban rendezői változatban, húsz perccel hosszabb formában érkezik el, amiből többet megtudhatunk a szereplőkről, ráadásul a CGI minőségét is jelentősen felturbózták. Volt alkalmunk interjúzni Timo Vuorensola rendezővel és Julia Dietze színésznővel is a Cinefesten (hamarosan olvashatjátok a párossal készült beszélgetésünket), amiből kiderült, hogy már készül a második rész, melyet lehet, hogy Budapesten forgat a stáb.

Don Jon

Joseph Gordon-Levitt első rendezése tökéletes elsőfilm. A Don Jon egy olyan srácról szól, akinek mindene a csajozás, a haverokkal lógás, az edzés, a templom és a pornó. A nem kicsit Kevin Smith-re hajazó stílusjegy-parádé azért már mutat némi egyedi ízt is, Levittben simán benne van egy kultfilm ígérete, és a Don Jon sem sokkal marad le arról, hogy kultstátuszba lépjen. Scarlett Johannson extrémen szexi, Joseph Gordon-Levitt magabiztosan parasztul laza, Tony Danza egyenesen az isten, egyedül csak Julianne Moore tűnik megkérdőjelezhető választásnak a beszédkényszeres Esther szerepére. Jó dumák, jó poénok, és kissé sekélyes, de szerethető dráma. Szerintünk az év egyik legszórakoztatóbb filmje, amelyet a VOX Magazinnal közösen vetíteni is fogunk premier előtt, október 2-án. Részletek hamarosan!