Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Giuseppe Tornatore szemérmetlenül érzelmes mozgókép-ügyi vallomása idén 30 éves, nagyjából minden díjat megnyert annak idején, amit csak lehetséges (például az Oscart) – de a felét biztosan. A csupaszív mozigépész és a nagyszájú kisfiú fél életen tartó barátságán újra lehet kacagni és bőgni, mert az eredeti, 123 perces változat kis időre visszaköltözött a magyar szélesvásznakra. Kritika.

Egyébként meg nem is tudom, mit lehet írni egy olyan filmről, amely ennyi idő után is ennyire magával ragadja a nézőt. Alighanem csak annyit kéne, hogy aki egyszer is érzett valamiféle katarzis-szerűséget csak attól, hogy leült egy moziban megnézni egy bármilyen filmet, akinek hevesebben dobog, amikor lekapcsolják a villanyt… Nos, az vagy látta már párszor a Cinema Paradisót, vagy biztosan jó régen meg szeretné már nézni. És akkor tegye is meg gyorsan!

Tornatore, többek között a Puszta formalitás, Az óceánjáró zongorista legendája és a Maléna direktora nehéz ember, állítólag annyira az, hogy minden egyes forgatása után megesküszik a stáb, hogy ezzel a diktátorral ők soha többé. De aztán beülnek a muszterre, s ha nem is egyből, de eléggé hamar meggondolják magukat. Így lehetett ez 1987 környékén is, amikor egyébként a rendező alaposan összeveszett a producerekkel – mert azok ugyan meglátták a kész filmben a remekművet, de nagyon nem voltak megelégedve a szentimentális emlékfilm háromórás játékidejével.

Ezért addig balhéztak Tornatoréval – aki akkor még nem feltétlenül volt „A” Tornatore, hiszen a Cinema Paradiso tette azzá –, amíg ki nem vágott belőle szűk egy órát. A sztori fókusza a helyére került, a film hirtelen nem valamiféle túlmagyarázott romantikus ömlengés volt, hanem végtelenül megható kisvárosi melodráma a mozi hőskoráról, illetve arról, hogy mennyit segíthet a film abban, hogy egy helyen, ahol nehéz az élet, legalább kis időre is, de a boldogság uralkodjon – és milyen csodás érzés az, ha az ember a moziban lesz felnőtt.

A túl hosszú változatot a kétezres évek elején lehetett látni magyar moziban, az eredeti verziót viszont 1990 óta nem, csak a tévé vetítette – oda készült a Cinema Paradiso legendás eredeti szinkronja is. Most felirattal megy, ami azért is érdekes, mert eddig nekem például nem is tűnt fel (hiszen nem láttam olaszul), hogy a bölcs Alfredót alakító Philippe Noiret nem a saját a hangján beszél, hanem Vittorio Di Prima szinkronizálta. A lényeg viszont, mármint az, hogy a film egyszerre vicces és gyönyörű, szomorú és felemelő, s egyetlen perc alatt elvarázsolja az embert, semmit sem változott.

A Cinema Paradiso nagyon olasz film, nagyon sokat kiabálnak és veszekednek benne, de ami a legfontosabb, nagyon, nagyon, nagyon szeretik benne a mozit. Tornatore persze magát is nagyon szereti, hisz önéletrajzi ihletettségű remekműve miről másról szólna, mint kicsit a saját életéről. Temeti benne a mozit (ki is mondják a végén, hogy jaj, a csúnya videó mindent megöl), de ha csak ennyi lenne az üzenete, valószínűleg nem lenne ennyire fontos 2018-ban is. Ami miatt óriási mozi, ami miatt én például képtelen vagyok minimum pityergés nélkül végigülni, az tényleg nem más, mint az, ahogy a főszereplők és a közösség mindennapjain keresztül felvállaltan vallásos kapcsolatnak ábrázolja a néző és a mozi viszonyát – és aki hasonlóan gondolkodik erről, egyszerűen képtelen kivonni magát a Cinema Paradiso hatása alól.

Ennio (és Andrea) Morricone zenéje pedig még rá is pakol jó néhány lapáttal a meghatásra, Totó kölyökként (Salvatore Cascio) bűbájos, kisfelnőttként (Marco Leonardi) szerethetően naiv, középkorúként pedig (Jacques Perrin) pont annyira kiégett érzelmileg, hogy a legendás befejezés – amely alatt szerintem már az sem tudja visszafogni magát, akinél addig nem tört el a mécses – a filmtörténet egyik legcsodálatosabb párpercével repítse a moziőrültet… Igen, oda.

A paradicsomba.

10
  • Akárhány éves is lesz a mozi, ez a film lesz a legszebb szülinapi ajándéka.
  • Az egyik legszebb európai mozgókép, amit valaha készítettek.
  • Szóval, ha nem lenne a Cinema Paradiso, nagyon gyorsan ki kéne találni!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.