Ezt egyébként egyelőre csak a DJ és menyasszonya mondja, McGregor még nem szólalt meg az ügyben, vagyis ezen a ponton még jár neki az ártatlanság vélelme. Pont emiatt a cikk minden egyes mondata elé tessék odaképzelni az „amennyiben igaz” fordulatot!

Még akkor is, ha ez a sztori tökéletesen beleilleszthető a köztudottan indulatkezelési problémákkal küszködő bunyós mindennapjaiba, vagyis nem fogunk csodálkozni, ha kiderül, hogy az olasz DJ, Francesco Facchinetti igazat mond.

Ő és menyasszonya azt állítják, hogy egy római klubban mulattak McGregor és menyasszonya társaságában vasárnap hajnalban, amikor megtörtént a baj. Egyébként, ha már együtt buliztak, az valamiféle baráti vagy haveri viszonyt feltételez köztük, de legalábbis feltehetőleg nem akarták egymást helyből laposra verni. A történet mégis úgy folytatódott, hogy McGregor bemosott egy alaposat az olasznak, akinek eltört az orra és felszakadt a szája.

Ebben az Instagramra feltöltött videóban ő maga mondja el, mi történt:

Hogy pontosan mi volt az, amitől bekattant az ír, arra vonatkozóan még a sértett is csak találgat. Akkor kapta egyébként a maflást, amikor McGregor javasolta, hogy menjenek át egy másik klubba, ő pedig „Oké, gyerünk!” felkiáltással épp elkezdett szedelőzködni. Az ütéstől Facchinetti hátrahőkölt, majd az asztalon keresztülesve a földre zuhant. Ha ebből valamit tanulni lehet, az az, hogy soha ne mondd azt Conor McGregornak, hogy „Oké, gyerünk!”, mert erre azonnal beindul nála az ütőreflex. Ha még ennél is okosabb vagy, inkább el se menj vele bulizni, az a tuti!

Facchinetti egyébként egy dologban biztos: be fogja perelni McGregort a balhé miatt, és „amennyiben igaz” a sztori, ezt jól is teszi. Állítólag legalább tíz szemtanú látta a támadást, szóval előbb-utóbb ki fog derülni, mi történt.

Nagyon úgy tűnik, hogy az ír atléta néhány év múlva már a játszótereken fog kötekedni alsó tagozatosokkal, amíg egy jobb karban lévő apuka ki nem üti a zoknijából.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés