Danielle Bregoli mentségére legyen mondva, hogy még csak 15 éves, szóval elméletileg még alakulhat bármerre, de a tény, hogy azzal lett milliomos, amivel, elég sokat elmond a korról, amiben élünk.

Először a Dr. Phil című délutáni beszélgetős showműsorban tűnt fel, a vele foglalkozó epizód címe pedig nagyon beszédes volt:

Szeretnék lemondani az autólopó, késsel hadonászó, fenékrázós 13 éves lányomról, aki megpróbált lecsukatni

Na igen, az akkor 13 éves kislánynak voltak problémái, melyekkel láthatólag nem igazán akart érdemben foglalkozni. A show csúcspontján az egész közönséget lekurvázta, majd beszólt a rajta mosolygóknak, hogy kapják el odakint, ha merik.

Itt az ominózus részlet:

Láttunk már ilyet, sőt, nekünk a Maunikasónak köszönhetően még durvább hülyéink is vannak, igaz, ők képtelenek voltak kihasználni a mémmé válás áldásos hatásait. A Cash me ousside! How bow dah? ugyanis hamar internetes mém lett, abból pedig már alapból nagyon jól meg lehet élni. Danielle azonban nem állt meg annál, hogy édesanyjával együtt három pert is indított azért, mert különböző cégek az engedélyük nélkül használták a védjeggyé lett mondatokat.

Ő Bhad Bhabie néven rappelni kezdett, a népek pedig annyira imádják, hogy legutóbbi, Hi Bich című dala 500 000 példányban lelt gazdára, ezzel pedig már hivatalosan is aranylemez.

Itt van neked a klip, ha bírod a yow muzsikát.

Bregoli természetesen az Instán is nyomul...

Bhad Bhabie (@bhadbhabie) által megosztott bejegyzés,

... mépedig 12,6 milló (!) követővel, ami már önmagában állandó bevételi forrás.

Ha ehhez hozzászámoljuk a YouTube-csatornája bevételeit, a lemezeladásait, és azt, hogy már most elég szép összegeket tud elkérni a fellépéseiért – a Rolling Loud Music Festivalon 40 ezer dollárért mutatta meg magát – nem nagyon kell csodálkozni azon, hogy Bregoli vagyona már át is lépte az egymillió dolláros álomhatárt.

Legutóbb azt is elárulta, mire költi ezt a rengeteg pénzt:

Körömre és műszempillára.

Inkább nem ítélkezünk, hiszen nem lenne fair egy 15 éves kislányt ekézni, aki (és ezt most minden irónia nélkül mondjuk) talán egy sikeres zenei karrier előtt áll, csupán ennyit biggyesztenénk ide a cikk végére:

Nagyon fontos, hogy az ember lánya/fia helyesen válassza meg a példaképeit. Szerintünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában