Frenetikus csattanóval zárult a Boris Becker megjegyzése miatti hiszti.

Mert történt ugye, hogy Becker élő egyenesben megdicsérte Fucsovics Márton barátnőjének külalakját a magyar teniszező Novak Djokovic elleni meccsének élő közvetítése alatt.

Az egykori világelső imígyen ragadtatta el magát, amikor a közvetítés operatőre egy kicsit elidőzött Böszörményi Anett arcán:

Állítólag a magyar hölgyek a legszebbek a világon. Nos, én ezt nem tudhatom, de az biztos, hogy ő nagyon csinos.

Ezzel pedig elszabadult a médiahiszti, amit mi ugyan nem teljesen értettünk, de rajtunk kívül rengetegen emlegettek szexizmust, tárgyiasítást, az esélyegyenlőség hiányát és még felmerült egy rakás másik varázsszó, melyek felsorolásától ehelyütt inkább eltekintenénk. A bilit igazából a Women in Sport and Perception Agency nevű angol szervezet elnöke, Stephanie Hilborne borította, amikor rávilágított Becker megjegyzésének elfogadhatatlanságára.

Boris Becker élő egyenesben lecsinosozta Fucsovics barátnőjét, most szexizmussal vádolják

Mi is leírjuk: Böszörményi Anett nagyon csinos, Boris Beckernek pedig jó a szeme.

Az ügy állítólagos kárvallottja, Böszörményi kisasszony joggal érezhette úgy, hogy egy kicsit kimaradt ebből a buliból, és ahelyett, hogy belemeredt volna az intézményesített hímsovinizmus mártírjának pózába, végül ő is megírta, mit gondol az egészről.

Reagált Fucsovics barátnője Boris Becker szexistának kikiáltott bókjára

Szót kért magának a lecsinosozott Böszörményi Anett is.

A közlés lényege a felszínen annyi, hogy Anett egy kicsit odapirított a fogadatlan prókátoroknak, azt üzenve a cirkuszt kirobbantó egyesületnek, hogy helyette és az ő nevében ugyan ne háborodjon fel senki feleslegesen, de aki alaposabban megnézi az Instagramon közzétett szösszenetet, az felfedezhet benne némi többletjelentést, ami frenetikus finálét szolgáltat ennek a nagyon 21. századi történetnek.

Íme:

Akik kényesek az angol nyelvhelyességre, azoknak most tutira meg lett karcolva az agyuk egy rozsdás bökővel, de jelen esetben nem az a lényeg, hogy Anett mennyire beszél jól (vagy rosszul) angolul. Inkább arra érdemes figyelni, hogy a háttérbe be van vágva Stephanie Hilborne arca, akinek Fucsovics barátnője megköszöni, hogy az ő nevében tök feleslegesen kikérte magának Becker szavait, majd

kerekperec azt kívánja neki, hogy egy nap neki is mondjon valami hasonlót egy igazi férfi.

Mivel Böszörményi a közlemény első felében nyilvánvalóan Hilborne-hoz szól, így feltehető, hogy ez is neki lett címezve, így pedig a jókívánságot akár elképesztő égetésként is lehet értékelni.

A cikk címében persze leszel szíves érezni az iróniát, hiszen ennyire drasztikusan azért nem lett kiborítva a vitriolos vödör, de az biztos, hogy az esélyegyenlőségi – konkrétabban feminista – szervezet most nagyon nem jól választott sértettet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés