Nekünk kölyökként még azon is szabad volt röhögni, hogy Jerry agyonveri Tomot, most meg az van, hogy a Disney+-on a hét év alatti gyerekek nem indíthatnak el több rajzfilmet sem, mert a cég szerint káros sztereotípiákat erősítenek.

Ilyenek többek között a címben is szereplő alkotások, ami azért okozhat némi fejvakarást. Ha azt mondták volna nekünk, hogy keressünk olyan tartalmakat ezekben, amiket nem szeretnénk megmutatni egy hétévesnek ilyen-olyan okokból, erősen kellett volna törnünk a fejünket. Mert oké, A kis hableány című moziban Ursula azért elég para, és az Aladdin végén is van néhány jelenet, amiben Jaffar átmegy horror-főgonoszba,

na de a Macskarisztokraták?!

Nos, mint kiderült, a Disney+ szerkesztői szerint az említett animációk olyan formában ábrázolnak különböző kisebbségekhez tartozó karaktereket, melyek károsak lehetnek egy apróság számára.

A Pán Péterben például rézbőrűeknek nevezik az amerikai őslakosokat, vagyis az indiánokat, bár előfordulhat, hogy az utóbbi kifejezés sem teljesen korrekt politikailag. A Macskarisztokraták ott vérzett el, hogy van benne egy sziámi macska, akinek a megjelenítése sértheti az ázsiai nézőket, a Dumbó pedig azért nem vette jól a PC-akadályt, mert a rajzfilmben fizikai munkát kizárólag fekete karakterek végeznek.

A tiltás több alkotást is érint, és ezek ki is kerültek a gyerekeknek létrehozott accountoknak szóló könyvtárból. A felnőttek továbbra is el tudják őket indítani, de a lejátszás előtt megjelenik egy üzenet, melyben a Disney arra figyelmeztet, hogy a műsorszám nem megfelelő módon ábrázol különböző karaktereket és kultúrákat.

Ez is érdekelhet:

A Netflix legújabb szenzációjának szexjelenetei is pornóoldalakon végezték

A Bridgerton nem csak a szereposztásban volt bátor, hanem az erotikában is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés