A Netflixnél pedig lehet némi zavart hümmögés.

A szórakoztató vállalatóriás vezetősége teljesen jogosan bonthat pezsgőt a Disney Plus egyéves teljesítményét látva. A 2019 novemberében elindult streamingszolgáltatásnak az előzetes becslések szerint négy év alatt kellett volna összeszednie 90 millió előfizetőt. Ehhez képest ezt a célszámot egyetlen év alatt sikerült megugrani,

a Disney Plus ugyanis 12 hónap alatt 94,9 millió előfizetőt szedett össze.

Ez egészen elképesztő teljesítmény, ám ha figyelembe vesszük, milyen franchise-ok tartoznak a cég portfoliójába, annyira azért nem kell meglepődni.

A Lucasfilm a The Mandalorian című sorozatot indította a Star Wars színeiben, a Pixar a Lelki ismeretek című animációval hozta be a nézőket, január közepén pedig a WandaVision című széria is beindult, hogy a Marvel-fanok is elővegyék a bankkártyáikat.

A Disney Plus tehát erős szereplőként jelent meg az egyre telítettebb streamingpiacon. A jelenleg 203 millió előfizetővel rendelkező Netflixnek így nem csak az HBO Maxtól kel tartania, hiszen ha az egeres cég jól számol, a Disney Plus előfizetőinek száma 2024-re már a 260 milliót is elérheti.

Ez is érdekelhet:

Az év első kihagyhatatlan játéka

Most hagyjuk, hogy játszottál-e a Super Mario 3D Worlddel anno Wii U-n vagy sem. A Switch kiadás a Bowser’s Furyval kiegészítve egyszerűen tökéletes.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés