Az ohiói Morgan megye sheriffjének hivatala feltett egy képet a Facebookra, ami néhány nap alatt óriási köröket kezdett futni. Ha megnézed, érteni fogod, miért.

A képen a hivatal rabszállítója látható, illetve egy sheriffhelyettes, bizonyos Eric Fields, akiről azonnal megtudod a legfontosabb infót, amint ránézel a fotóra.

Igen, a csávó kiköpött Dwayne „The Rock” Johnson, és emiatt már meg is kapta a Dwayne „The Cop” Johnson becenecet az internet népétől.

A 37 éves Fields 17 éve dolgozik a sheriff hivatalában, és mondhatni, rendesen megmászta a szamárlétrát. Először smasszerként dolgozott, majd volt nyomozó, szolgált a tanúvédelemnél is, végül helyettesként esküdött fel a köz szolgálatára. Ő maga azt mondja, hogy az emberek Vin Diesel és Johnson szerelemgyermekeként szokták őt jellemezni, amivel neki nincsen semmi baja, igaz, néhány centivel és bő tíz kilóval kisebb a sztárnál.

A nagyközönség imádta a fenti képet, ezért a hivatal múlt héten egy másikat is közzétett Fieldsről, ami egy kicsit lehűtötte a kedélyeket, hiszen ezen már nehezebben lehetne összekeverni emberünket a Sziklával.

A hasonlóság persze még így is szembeötlő. Ha nem lenne Johnsonnak állandó dublőre, Fields simán pályázhatna a posztra.

Tudtad, hogy Dwayne Johnsonnak van egy unokatestvére, akit dublőrként alkalmaz?

Ha azt mondjuk, hogy a faszi szintén akkora, mint egy hegy, meglepődsz?

UPDATE:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában