A Jégvarázs (Frozen) hatalmas siker volt három éve, ezért jó esély van rá, hogy valahol már te is hallottad az animációs film legkedveltebb betétdalát, a Let It Go (Legyen hó) című nótát.

Ha netán mégsem, akkor mutatjuk. (Ha a magyar változatra vagy kíváncsi, azt itt nézheted meg.)

Szóval a film hatalmas siker, a dal pedig tényleg fülbemászó, így igazából nem is csodálkoztunk, hogy most egy egyébként nem túl ismert zenész bejelentkezett némi extra lóvéért.

Az úriembert Jaime Cierónak hívják, és azt állítja, hogy a Let It Gót a Disney tőle nyúlta. Emiatt annyira dühös lett, hogy nem csak a Disney-t perelte be, de pénzt követel mindenkitől, aki elénekelte a dalt. Így került a célkeresztjébe a filmben éneklő Idina Menzel, és a hivatalos soundtracken dalolászó Demi Lovato is.

Ciero a 2008-as Volare című nótájára hivatkozik, ami szerinte "hatalmas nemzetközi siker volt, és így milliókhoz eljutott", hovatovább "számtalan listán szerepelt a leghallgatottabb dalok között". Nos, ilyesmiről mi nem tudunk, a Let It Go ellenben 2014-ben megkapta az Oscart a Legjobb betétdal kategóriájában, majd kapott még egy Grammy-t is, és hetekig szerepelt a Billboard Hot 100-as listán az első öt dal között, szóval megértjük, hogy Ciero egy kicsit csalódott, amiért ez neki nem jött össze.

A művész a film és a dal által termelt profitból is igényt tart egy nagyobb összegre, melyet – ahogy ő maga mondja – a két dal közötti egyértelmű hasonlóságokra alapoz.

Hallgasd meg a Volare című nótát, és ítéld meg magad, jogosak-e a zenész követelései!

Nos, szerintünk ez csak annyira hasonlít a Jégvarázs betétdalára, mint egy Backstreet Boys-nóta egy Take That-számra (értsd: ezek is szénné perelhették volna egymást, hiszen mindkét banda ugyanazt a nyálpopot nyomta annak idején), na de mi nem vagyunk akkora szakértők, mint Jaime Ciero.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Párizst hozzák a nappalidba a Lego legújabb készletei

Tíz, streamingre frissen felkerült film, amit érdemes megnézni a héten

A magyar rendőr nemigen tud számolni, de legalább gyorsan hülye

További cikkeink a témában