Scarlett Johansson filmjei termelték idén a legtöbb profitot, közel 1,2 milliárd dollárt (341 milliárd forintot) a filmiparnak. A tízes listán szinte csak olyan színészek foglalnak helyet, akik szerepeltek az idei év négy nagy sikerű szuperhősös filmjének egyikében, amelyből kettő ugyebár a Marvel-, kettő pedig a DC-univerzumban játszódott.

Scarlett Johansson (Amerika kapitány: Polgárháború)

A dán származású színésznő a legújabb Marvel-filmmel, az Amerika kapitány: Polgárháborúval (Captain America: Civil War) szépen akasztott, de szerepelt az Ave, cézár!-ban (Hail, Caesar!), továbbá hangját adta két animációs filmhez, A dzsungel könyvéhez (The Jungle Book), valamint az Énekelj!-hez (Sing) is – a Forbes viszont csakis azokat a filmeket vette figyelembe a lista megalkotásánál, amelyben a színészek valódi szerephez jutottak.

Chris Evans és Robert Downey Jr. (Amerika kapitány: Polgárháború)

A dobogó második fokán a legújabb Amerika kapitány-film két főszereplője, Robert Downey Jr. (aka vasember) és Chris Evans (azaz Amerika kapitány) osztozik 1,15–1,15 milliárd dollárral – mivel nekik csak egy filmjük volt 2016-ban. A negyedik helyen a Suicide Squad szexi kis szociopatája, Margot Robbie végzett, akinek a filmjei 1,1 milliárd dollárnyi bevételt hoztak – a Suicide Squaden kívül játszott még az Afganisztáni víg napjaimban (Whiskey Tango Foxtrot), valamint a Tarzan legendájában (The Legend of Tarzan) is.

Margot Robbie a Suicide Squadban

A legjobb ötbe befért még az eddig 5 Oscarra jelölt Amy Adams (1,04 milliárd dollár), akire talán a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (Batman v Superman: Dawn of Justice) Loisaként emlékezhetünk a leginkább. Bár Superman szerelmeként egy valódi kasszasikerben jutott fontos mellékszerephez, mégsem mondunk azzal nagyot, hogy nem ez volt a legjobb film, amiben idén láthattuk őt.

Amy Adams az Érkezésben

Sokkal inkább az Érkezés (Arrival) volt az ő igazi nagy durranása – és mellesleg a szintén jól összerakott Éjszakai ragadozókban (Nocturnal Animals) is főszereplő volt. A tízes listára felfért még

  • 6. Ben Affleck (1,02 milliárd dollár): Batman Superman ellen, A könyvelő (The Accountant)Az éjszaka törvénye (Live by Night),
  • 7. Henry Cavill (870 millió dollár): Batman Superman ellen,
  • 8. Ryan Reynolds (820 millió dollár): DeadpoolBeépített tudat (Criminal),
  • 9. Felicity Jones (805 millió dollár): Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (Rogue One), Inferno, Szólít a szörny (A Monster Calls),
  • 10. Will Smith (775 millió dollár): Suicide Squad, Váratlan szépség (Collateral Beauty).

Egyébként utoljára 2014-ben történt olyan, hogy egy női filmsztár végezzen a szóban forgó lista első helyén, akkor Jennifer Lawrence állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.

(forrás: Forbes)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában