De szeptemberre ígérnek valami meglepetést a szervezők, és van más jó hír is.

Ahogy azt várni lehetett, a FEZEN is bejelentette, hogy elmarad idén a fesztivál, ami egyébként több kérdést is felvet a többi kollégájával kapcsolatban, hiszen a székesfehérvári buli július 28. és augusztus 1. között ment volna le, ez meg ugye már a VOLT után és nem sokkal a Sziget előtt van. A FEZEN ráadásul azzal is indokolja a csúszást, hogy az előadók inkább nem jönnek Európába turnézni a járvány miatt, és nem akarnak csalódást okozni azoknak, akik azokra a zenekarokra vettek bérletet, akik most már el sem jönnek. Teljesen jogos.

Viszont két jó hírük is van. Az egyik, hogy 2021-re lekötötték az idei neveket újra, azaz már biztos hogy jövő júliusban jön a Danzig, az Anthrax, a Cro-Mags, az Amon Amarth és a Death Angel is. Már azt is tudni, hogy az Amon Amarth jövő július 28-án, a Danzig pedig július 30-án érkezik. A már megváltott jegyek 2021-re is érvényesek.

Vagy felhasználod szeptemberben, amikor is a FEZEN egy nagy meglepetéssel igyekszik kárpótolni mindenkit, aki esetleg nem tud várni egy évet. Hogy mi ez, még nem tudni, de azt ígérik, hogy egyáltalán nem jár rosszul az, aki szeptember 11-13. között velük tart. Amint kiderülnek a részletek, szólunk. Addig is itt a FEZEN teljes posztja a csúszásról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Közös dalt adtak ki Paul McCartney és John Lennon fiai

További cikkeink a témában