A Prime Videón az első két résszel múlt hét pénteken elstartolt az Amazon rekordbüdzséből összehozott A Gyűrűk Ura-sorozata, A hatalom gyűrűi, melyhez most a Tesla és a SpaceX vezérének volt néhány nem túl szép szava.

Musk egy olyan felütéssel kezdte a Twitteren közzétett néhány mondatos kritikát, mely az elmúlt napokban biztosan elhangzott jónéhányszor a Tolkien-fanok szájából:

Tolkien forog a sírjában.

Bár a sorozat megalkotásában a szerző hagyatékát gondozó Tolkien Estate is részt vett, a keményvonalas rajongók több okból is elárasztották a netet negatív kritikákkal. Többek között az sem tetszett nekik, hogy szerintük a széria nem megfelelően mutatja be Galadriel alakját és a fekete bőrű tündék és törpök láttán sem voltak elragadtatva. Épp ezért szervezkedés is indult annak érdekében, hogy szándékos lepontozással bedöntsék A hatalom gyűrűi értékelését az Amazonon, de ennek a cég sikeresen elejét vette a nemrég bevezetett 72 órás embargóval.

Az Amazon 72 órás embargóval küzdene a trollok ellen

Nem lehet többé azonnal vaktában lepontozgatni.

A premier egyébként nézettségi rekordott döntött, de a negatív hangokat persze nem lehetett elhallgattatni. Musk sem tett lakatot a szájára, a fentebb idézett megszólalását így folytatta:

Eddig majdnem minden férfi karakter gyáva, barom, vagy mindkettő egyszerre. Csak Galadriel bátor, okos és kedves.

Az üzletembernek tehát nem nagyon jött be a részenként ötvenmillió dollárból forgatott széria első két része. Persze ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, már csak azért sem, mert ízlések és pofonok különböznek, másfelől pedig Musk már korábban is be-beszólogatott az Amazonnak, lévén a cég egyik legnagyobb riválisa, Jeff Bezos érdekeltsége.

Ez is érdekelhet:

A nézők szemét kiszúrta, de a Sárkányok háza stábja nem vette észre ezt a bakit

A tegnap debütált harmadik részben maradt benn egy nagyon feltűnő elcseszés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés