Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ha A kezdő egy torta lenne, akkor a belsejét cukorral összetapasztott barna és fehér cukor elegye adná, melyet sűrű cukormáz von be. Mondjuk nem ehetetlen, de megfekszi a gyomrod.

Robert De Niro és Anne Hathaway kettőse már az előzetesek alapján is valami feelgood-csodát ígért, és tulajdonképpen nem is lőttünk mellé, a The Intern minden másodperce cuki. De néha izomból az. Ez lehet a Gru eccarvújának mozgóképes megfelelője. Olyan cuki, hogy belehalsz. Egészen addig cuki, amíg nem kezd el kibontani valami olyan erkölcsi tanulságot, hogy attól szívesen elbeszélgetnél Nancy Meyers rendező-forgatókönyvíróval. A legnagyobb tisztelettel kérdezem kezitcsókolom, rendben tetszik lenni agyilag?

A kezdő története ugyanis tényleg végtelenül bájos, Robert De Niro a 0-24-ben rettentően aranyos öregúr, aki unja az életét egyedül , így gyakornoki állást vállal egy divatcégnél, és egy karrierista, de egyébkén cuki, csak hebehurgya nő mellett találja magát, az öreg pedig szépen beissza magát a cég szöveteibe, aztán mindent jobbá tesz. Nem kölcsönös az ügy, Ben ugyanis úgy jó, ahogy van, csak körülötte változnak az emberek. Főnökének, Julesnak szüksége is van a változásra, hiszen karrierje mellett nem marad ideje magára, a férjére (Anders Holm iszonyatosan pocsék alakításában), a lányára, meg úgy nagyjából a munkáján kívül semmi másra sem, de tulajdonképpen meg sem próbálkozik a helyzete javításával.

A kezdő mindezt néha kifejezetten kedvesen, viccesen, és konfliktusmentesen mutatja be, ezzel adózik a feelgood-faktor oltárán, mígnem egyszer csak Nancy Meyers úgy dönt, hogy elmegy a józan esze. Nagyjából a film feléig még elviselhető módon váltakoznak a kedves és kínos poénok és dialógusok, utána azonban elengedi a gyeplőt, és konkrét blődségeket követ el, felesleges, életidegen jelenetekkel próbálja felduzzasztani teljesen feleslegesen kétórássá a játékidőt, miközben De Nirónak csak annyi lesz a szerepe, hogy kicsit értetlenül, de cuki nagyapósan néz (még akkor is, ha dühös), és mindenre van egy jó mondata.

Aztán jön egy akkora erkölcsi tanulság, amibe csak az nem tud belekötni, aki nem akar. Meyers ugyanis mentesíti főhősnőjét mindennemű felelősség alól, áldozattá teszi, pedig már kb. fél óra után tudod, hogy ezzel a nővel bizony csak a baj van, miközben a családja próbálja túlélni a helyzetet, amit a nő okozott karriermániájával. És itt veszített el A kezdő, mivel Anne Hathaway karaktere nem áldozat, hanem a saját döntéseinek rabja, ha úgy vesszük, a felelős mindenért, egy nem túl pozitív karakter nyolctonnányi cukormázzal leöntve. Nem tudod sajnálni, nem tudsz együtt érezni vele.

Nem akar ő rosszat, és tudod, hogy a stáblista előtt még meg fog világosodni, rájön, hogy másképp kellene talán élnie, de a stáblista előtt bizony valami más felismerés jön el, egy olyan, amit csakis egy nő találhatott ki, vélhetően egy sértett nő, aki rendszeresen puffogtatja el a „minden férfi disznó és hol vannak manapság a normális pasik”- mondókát. A kezdő így a szimpatikus, valóban vicces és cuki kezdés után egy szirupos, kifejezetten nőknek (főként olyanoknak, akik nem képesek megtalálni azt a nem disznó férfit) szánt limonádé marad, amibe minden férfi belefullad, cukortartalmától beteg leszel, a tanulságot pedig kikéred magadnak. De Robert De Niro legalább tényleg olyan cuki benne, hogy belehalsz.

5
  • A végső tanulság és az értelmetlen történések tönkreteszik a filmet
  • Robert De Niro sosem volt még ennyire cuki
  • Brutális feelgood-cunami
HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.