Az év egyik itthoni koncertszenzációja az iowai busójárók budapesti fellépése. A kultikus státuszú metalzenekar először és utoljára 2004-ben járt Magyarországon – akkor a Sportsziget nevű rendezvényen okozott kárt a hallójáratainkban. Paul Gray basszusgitáros halála és Joey Jordison dobos távozása óta kicsit átalakult a maszkokkal büntető banda, amely a Prepare For Hell turnéval hozza el a poklot február 5-én a Papp László Budapest Sportarénába. A neves alkalomból kiválogattunk öt nagyon várt dalt a Slipknot együttes népszerű popslágerei közül, méghozzá az eddig megjelent albumaikról egyet-egyet.

1. Spit It Out (Slipknot, 1999)

"This...is old song..." - vélhetően így konferálja fel Corey Taylor énekes az első lemez egyik legismertebb szerzeményét. Nem maga a dal érdekes, hanem, amit az előadása során művelni szokott a frontember: vezényszóra leülteti az Aréna várhatóan 10-12 ezres közönségét, hogy aztán a "Jump the fuck up!" kiáltásra egyszerre ugrassza meg őket.

2. My Plague (Iowa, 2001)

Ahogy a Metallicánál a Fekete albumig, a Slipknotnál az Iowáig szokták mondani a nagyokosok, hogy 'addig volt jó'. Tény, a 2001-es gyűjtemény valóban a zenekar csúcsteljesítménye, közte egy olyan, picit talán háttérbe szorult, évekig nem nagyon játszott dallal, mint a My Plague, melyre még Milla Jovovich is beindult a Kaptárban.

3. Before I Forget (Vol. 3: The Subliminal Verses, 2004)

Kevésbé "bélmosó" szám ez, a zenekar brutalitásától elzárkózóknak bátran ajánljuk. Feszes, és ütemesen zakatoló riffre épül végig, a harmadik lemez dallamosabb világához passzoló könnyedebb refrénnel.

4. Psychosocial (All Hope Is Gone, 2008)

Az 'All Hope Is Gone Before I Forgetje', mert annyira hasonlít a két tétel egymáshoz. Monoton, kalapáló, kőegyszerű gitárrifje folyamatos headbangelésre ösztönöz, majd mire Corey végez a verzével, vele együtt kiabálhatod bele a pesti éjszakába a Slipknot történetének talán legjobb refrénjét.

5. Custer (.5: The Gray Chapter, 2014)

A friss korong gyermekmondókával induló slágere. Jim Root gitáros  szerint annyira imádja a közönség ezt a számot, hogy nem tudják kivenni a setlist rotációjából. Megértjük, elvégre ki ne ordítaná, hogy CUT, CUT CUT me up and FUCK, FUCK, FUCK me up?!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában