Egy rakás átvert ember, se kaja, se innivaló, se fellépők. Mindez egy vagyonért a VestiVille-en.

A cím nem helyes, bocsánat, a VestiVille nem zajlik, ugyanis törölték az első napján, de úgy, ahogy nagyjából a Fyre esetében is történt, és még most is tart a botrány Lommelben, hiszen ott ragadt egy rakás ember. Egyelőre még alig tudni valamit a pontos okokról, de az már biztos, hogy egy rakás fesztiválozó érkezett Lommelbe, Belgiumba, hogy olyan előadókra pörögjön, mint Cardi B, Future, a Migos vagy A$AP Rocky.

Az emberek odaértek, voltak, akik le is verték a sátrakat, majd közölték, hogy a VestiVille mégsem lesz megtartva, és hogy a balhé még nagyobb legyen, nem is engedték ki a sátrazókat, akik 14 órán keresztül ott ragadtak kaja és pia nélkül, mert hogy azt sem árultak sehol.

A fesztivál eleve nem volt olcsó, volt, aki százezreket költött, hogy bulizhasson. Aztán jött még egy baromi nagy furcsaság.

Lommel polgármestere volt az állítólag ugyanis, aki lefújta a bulit, mégpedig arra való tekintettel, hogy az első nap fellépő A$AP Rocky biztonságát nem tudják garantálni, és tulajdonképpen a fesztiválozókét sem, úgyhogy kapukat becsukni, aztán mindenki mehet a dolgára. A rapper is megszólalt, sajnálja az egészet, de hát sem a biztonsági intézkedések, sem az infrastruktúra nem tette lehetővé, hogy megjelenjen.

Kaotikus videókat tettek közzé a fesztiválról, mint például ezt:

Cristina on Twitter

Scenes at @VestiVille were beyond scary. Unprofessional and so unsafe. No announcement regarding cancellation and staff members put at risk. Ridiculous https://t.co/IitjUjvFze

Az emberek próbálják visszatéríttetni a pénzüket, de egyelőre nincs sok esélyük rá. A VestiVille szerint már dolgoznak a probléma megoldásán. Már most sokan a Fyre Festivalhoz hasonlítgatják az esetet, és hát mondjuk ki, nem véletlenül, ráadásul itt is fellépett volna Ja Rule, de hogy a szervezők között ott van-e, na az a jó kérdés. A tanulság: soha ne menj olyan fesztiválra, ahol fellép Ja Rule. Tanulságos egyébként megnézni ezt a rövidke filmet, ami a nézőkkel készült, akik kissé fel vannak kúródva, amiért egy vagyont fizettek, de fesztiválélmény helyett egy maréknyi lepkefingot kaptak csupán.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában