Ó, a FIFA. 94 óta boldogítjuk egymást, és nagyon ritkán sikerült csak csalódnom ebben a szériában. Mindig vágytam egy kis változatosságra vagy nem is tudom, valami újdonságra, és az utóbbi években meg is adott nekem mindent ez a sorozat. Kifejezetten szerettem a The Journey sztorimód megjelenését, és bár engem nem dobott fel annyira, hogy pár éve bevette a női focit is az opciók közé, azért örültem a létezésének. Nem azért nem dobott fel ez az új játékmód egyébként, mert nem örvendetes a tény, hogy végre a FIFA is meglátta a szükségességét, csak hát különösebben nem sikerült élvezetessé és tenni az otthon a tévén játszott női focit. A többi újdonságot meg nagyjából mikroszkóppal volt érdemes keresni a grafikában. Nem nagyon lehet már némi grafikai módosítás után újat hozni a FIFA-ban, nincsenek olyan játékmódok, nincsenek olyan extra lehetőségek, amik teljesen újjávarázsolhatják ezt a címet.

Ha valaki majd megkérdezi tőlem mondjuk úgy öt év múlva, hogy pontosan mi is volt a FIFA 18-ban, akkor próbálok majd okosan pislogni, mert a FIFA 18-ban sincs semmi igazi újdonság, az van, ami mindig, foci, picit felhúzott grafikával, picit jobb fizikával. És egy picit valahogy nagyon pontosan olyan, mint a FIFA 17 volt. De azért a helyzet nem ennyire egyszerű. A FIFA 17 alulmaradna a FIFA 18-cal szemben, és most valószínűleg milliónyi rajongó kezdi el mondani, hogy „nem értesz te hozzá, mert ez a FIFA bizony egy nagy rakás kakkanat”, hiszen minden évben ezt mondja mindenki az összes megjelent epizódra.

Bemutatónkat innentől videós formában is folytathatod, de ha írásban jobban szeretnéd, akkor a videó után mehet tovább az olvasás.

Én nem tudom ezt mondani, mégpedig egyetlen okból. Érzem, hogy nem lehet a világ legjobb dolga az EA fejlesztőcsapatában dolgozni. Minden egyes évben világmegváltó ötleteket kellene belerakni egy olyan játékba, ami a fociról szól, amivel eddig is nagyon jó volt focizni, és ami eddig is jól muzsikált a kasszáknál, tehát különösebben még motivációjuk sincsen arra, hogy valami egészen mást alkossanak. Nem is nagyon lehet mondjuk. Most komolyan, mit lehetne még belezsúfolni ebbe a játékba? Akárhogy is gondolkodtam rajta, nincs ötletem, de ahogy látom, a fejlesztőknek is alig.

De meg kell veregetnem a készítők vállát, mert valami eszükbe jutott, és bár ez a valami tulajdonképpen csak egy morzsa, akár egy jó teszt is lehet a következő epizódhoz. Hogy mi az? Ahhoz előbb nézzük meg a FIFA egyik legerősebb pontját, a sztorimódot. Visszatér Alex Hunter, és egy gyorstalpaló után azonnal fel is vesszük a fonalat a történetében ott, ahol legutóbb abbahagytuk. Ezúttal Braziliában indítunk, ahol mit ad isten, főhősünk belekeveredik egy kis utcai fociba. Igen, utcai fociba. Olyanba, mint amilyen a FIFA Streetben is volt. És a dolog működik. Egy teljes, különálló játékot nem építenék rá, de mint külön játékmód el lehetne szórakozni vele, pont úgy, ahogy az NBA 2K-szériában is az utcai kosárlabdával.

De ez a játékmód egyelőre csak itt van jelen, a sztorimódban, és teljesen biztos vagyok benne, hogy amolyan tesztjelleggel vették bele. Ide a rozsdás bökőt, hogy a legközelebbi részben ez lesz a nagy újdonság, az utcai foci, a kettő a kettő elleni meccsek mindenféle szupersztárokkal. Én szóltam, majd figyeljetek jövőre, amikor ez bekövetkezik. Alex története egyébként pont úgy halad előre, ahogy azt sejted, és ahogy az előző részben is történt. Továbbra is választanunk kell, hogy milyen hangnemben kommunikálunk az emberekkel, ez meghatározza a népszerűségünket és értékünket is, de ez nem azt jelenti, hogy ha mindig hűvösek maradunk és visszafogottak, akkor ne lehetne belőlünk az új Messi vagy Ronaldo, aki természetesen a sztoriban is felbukkan, de még animációs formában is rettenetes színész, pedig magát kell alakítania. Jó, hát nem lehet egyszerű a szinkronstúdió egy olyan embernek, aki nincs hozzászokva.

Szóval a sztorimód továbbra is jó, még mindig nagyon filmszerű az egész, mert lényegében az is, egy film, amit mi irányítunk, és most akár sorsfordító döntéseket is hozhatunk Alex életében, a karrier közben lejátszandó meccsek izgalmi faktora pedig tőlünk függ. Az elején választhatunk, hogy csak Alexet vagy az egész csapatot szeretnénk irányítani, utóbbi mondjuk elég bajos, mivel különféle pontszámokat kell elérni a meccsek végére, amelyek nem a csapatra, hanem egyedül Alexre vonatkoznak, magyarul ha csapattal vagyunk, akkor valahogy mindig meg kell próbálnunk Alexnek passzolni a labdát, és hagyni érvényesülni a pontszerzés érdekében, ja, és imádkozni, hogy a kicsi Alex ne csináljon nagy hülyeséget, ami egyébként elég könnyű, mert elég egy rossz passz, egy rossz becsúszás, vagy odalépés, és a gép azonnal büntet. Néha kissé túlságosan szigorúan is. Jó, nem akarom azt mondani, hogy értelmetlenül, de legyen, néha teljesen értelmetlenül. Ez már az előző részben is így volt, baromira idegesítő is volt, és most sem lett jobb a helyzet, viszont együtt lehet élni ezzel a hibával, mert legalább rávesz téged a játékod tökéletesítésére, és hogy ne nyomkodd ész nélkül a gombokat.

Ha az Alex-féle egyjátékos kampány nem lenne szimpatikus, akkor még mindig ott van a karriermód, ahol alkothatsz egy játékost, és eljuttathatod a csúcsra, aztán ha elég volt, akkor átválthatsz menedzser módba, és úgy folytathatod tovább. Még mindig nagyon jó edzéseken lehet részt venni a meccsek betöltésekor, és persze külön is, hogy mesterré képezd magad, és még mindig nagyon jó haverok ellen játszani, aztán utána anyázni egy jóízűt néhány bekapott mesteri gól miatt.

Grafikailag nem sokat változott a helyzet, a FIFA még mindig gyönyörű, bár láthatóan nem sokat tudnak kezdeni a közönséggel, pedig nem ártana kicsit élőbbé tenni a stadionok népét, néhány képen konkrétan ugyanazt a karaktert fedeztem fel például kb. 20-szor, úgy, hogy a képen összesen harmincan voltak éppen, és azok a nézők is eléggé robotosan mozogtak. A játékosok szerencsére kidolgozottak, nincs is panasz az arcokra, a mozgásokra, totálisan élőnek hat az egész, ráadásul a fejlesztők most hozzáadtak néhány extra mozdulatot a játékosok repertoárjához, ami főleg a bukások esetében jön elő, és a pálya is valahogy sokkal élethűbben rongyolódik, mint korábban.

Magyarul még mindig egy nagyon jó játék ez, csak éppen túl sok újdonságot nem sikerült belepakolni az idei FIFA-ba. Nem is igazán hat újnak, olyan, mintha az előző évi játék kicsit kijavított és kibővített verziója lenne. És hogy miért furcsa nekem most egy kicsit a FIFA? Azért, mert ugyebár korábban sikerült kipróbálnom idén a PES-t, amire már évek óta nem volt példa, és az az igazság, hogy a PES idén megvett kilóra. Több sebből vérzik még mindig, a licenszhiány nagyon fájó pont, de olyan jó vele a konkrét fociélmény, mint sehol máshol.

Eljött az a pont, amikor a FIFA-nak tanulnia kell a PES-től, de ha nem teszi meg, akkor sincs igazából nagy baj, mert még mindig nagyon jó vele játszani, csak most már tudjuk, hogy van jobb. Legalábbis fociélményben. Itt azonban valahogy a licenszek megléte, a zenék, a sztorimód, a közvetítések minősége, a hangulat és a játékélmény megint egy erős egységet alkot, úgy érzi az ember, hogy nagyon egyben van, és nagyon lehet ezért szeretni. Magyarul még mindig nagyon nehéz csalódni a FIFA-ban, csak éppen különösebben boldogok sem leszünk attól, hogy idén nem sikerült semmi igazán releváns újdonságot belerakni. Na majd jövőre a FIFA Street-funkció! Ha ez tényleg bejön, akkor elkezdek lottózni!