Visszatér kedvenc fesztiválunk, a CineFest, a program még csak részben derült ki, de már most elég érdekes ahhoz, hogy menni akarunk.

Idén visszatér a CineFest, ami idén ugyan rövidebb lesz a megszokottnál, de talán így még töményebb élmény lesz. Szeptember 10-18 között lehet majd Miskolcon olyan filmeket látni, amiket még soha, vagy amiket már nagyon régen, mindezt pedig mindenféle jegyvásárlás nélkül, akár az utcáról beesve is meg lehet tenni. A CineFesten debütál Magyarországon Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története (a fesztivál zárófilmjeként szeptember 18-án), itt lesz először látható a Külön falka, de a Nagy Zsolt főszereplésével készült, egysnittes Tantrum is Miskolcon mutatkozik be.

A külföldi filmek címeit egyelőre még csak csepegtetik, de már biztos, hogy látható lesz az Oscarra is nevezett, állítólag zseniális Quo vadis, Aida?, valamint a Sundance-ről rengeteg díjat elhozó Hive is. A teljes program nemsokára hivatalossá válik, de a már bejelentett versenyző és versenyen kívüli filmek is bőven elegek ahhoz, hogy lezúzzunk Miskolcra mozizni. Akár a dokumentumfilmek miatt is érdemes, hiszen olyan doksikat vetítenek majd, mint a Hullámlovasok: A filmhang művészete, ami olyan legendákat szólaltat meg, mint Steven Spielberg, George Lucas vagy David Lynch.

Megnézheted Edgar Wright moziját a Sparksról, de beülhetsz az a-ha: A filmre is, amit állítólag azoknak is érdemes megnéznie, akik maximum a Take On Me-t ismerik tőlük.

A CineFest szokás szerint buli is, a filmek után meg lehet őrülni a CineFest Lounge-ban, vagy a Helynekemben, mondanánk, hogy mi ezt csak hírből ismerjük, de nem. Szeptember 10-18 között biztosan ott leszünk. További infók itt: CineFest

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés