Lehet, hogy az első filmforgatást az űrben az oroszok húzták be, de az első Föld körüli pályára állított filmstúdiót a jelek szerint az amerikaiak hozzák össze.

Hiába igyekezett Tom Cruise, sajnos nem ő lesz az első színész, aki az űrben forgathat jeleneteket egy filmhez. Ezt ugyanis már leelsőzte Júlia Peresild színésznő és Klim Sipenko rendező, akik tavaly októberben egy Szojuz fedélzetén felmentek a Nemzetközi Űrállomásra, ahol majdnem 12 napig forgathatták A kihívás című filmet.

Szóval Cruise erről lecsúszott, de az amerikai szórakoztatóipar az űrkutatással összefogva most mentheti a menthetőt. A Space Entertainment Enterprise (S.E.E.) nevű cég – mely egyébként Cruise űrben játszódó mozijának is a társproducere –, bejelentette, hogy az Axiom Space nevű céggel karöltve az ISS-t a tervek szerint két év múlva egy olyan modullal fogja bővíteni, mely filmstúdióként használható forgatások lebonyolítására.

Az Axiom néhány hete nyerte el a NASA különleges engedélyét, hogy az űrállomást kereskedelmi célú modullal bővítheti, amit a vállalat 2024 decemberére irányzott elő. A modul nemcsak mozifilmek forgatására lesz alkalmas, de az utómunkákat is el lehet majd itt végezni, sőt, élő adás sugárzására is lesz lehetőség.

A tervek szerint ebben a létesítményben így tévéműsorok, koncertek, sőt, sportesemények is rendezhetőek lesznek, az elkészült tartalmakat pedig rögtön közzé is lehet majd tenni.

A vállalkozás természetesen nem elégszik meg ennyivel, a távlati terv ugyanis az, hogy a létesítmény 2028-ban teljesen leválik az ISS-ről és önálló, szórakoztató űrállomásként folytatja űrbéli karrierjét.

Ez is érdekelhet:

Ray Fisher most már igazán elkezdhetne színészkedni igazságosztás helyett

A színész beleköt az élő fába is. Most épp James Gunnt kérdezte fel.

(Forrás: Variety, Főkép: Axiom/S.E.E.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés