Frank Langella kiváló karakterszínész. Annyira, hogy a remek Frost/Nixon miatt majdnem meg is kapta az Oscart. Most sajnos nem a színészi teljesítménye miatt került a lapokba.

A Netflix éppen nyolcrészes horrorsorozatot forgat Edgar Allen Poe Az Usher-ház bukása című művéből, melyet a műfaj egyik kortárs mestere, Mike Flanagan rendez, aki a streamingszolgáltatónak már három hátborzongató szériát tett le az asztalra. (Ezek sorban: A Hill-ház szelleme, A Bly-udvarház szelleme és Mise éjfélkor.)

A projekt egyik sztárja Frank Langella volt, aki a címszereplő család erőskezű fejét, Roderick Ushert alakította, amíg ki nem penderítették a forgatásról. A 84 éves művész ugyanis a Deadline értesülései szerint szexuálisan zaklatta az egyik színésznőt.

Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudni, a vádak tekintetében ugyanis csak annyi került nyilvánosságra, hogy Langella több alkalommal is nem helyénvaló megjegyzéseket tett partnernőjére.

A Langella ellen felmerült vádak miatt a Netflix azonnal vizsgálatot indított, melyet gyorsan lefolytattak, majd a következő napon már el is küldték a színészt a forgatásról, annak ellenére is, hogy a jelenetei legnagyobb részét már leforgatták. A munkálatokat olyan jelenetekkel folytatták, melyben a karaktere nem szerepelt, egyúttal már el is kezdték keresni a helyére beugró színészt.

Egészen elképesztő, hogyan futhatott bele ilyesmibe egy ember, aki több mint hat évtizede van pályán és Hollywoodban is foglalkoztatott színészként testközelből nézhette végig a #MeToo alatt szexuális visszaélések miatt ellehetetlenített kollégáinak bukását. Az már most borítékolható, hogy emberünk soha többé nem kap szerepet a világ legnagyobb streamingszolgáltatójától, ami korábban előszeretettel foglalkoztatta őt.

A botrány miatt a sorozat premierje több hónapot csúszik.

Ez is érdekelhet:

Will Smith tíz évig be sem teheti a lábát az Oscar-gálákra

Ennek tudatában tessék nyilvánosan pofozkodni.

(forrás: Deadline, főkép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Ted Lasso színésznője a kamerák előtt küldött el egy fotóst a fenébe

Egyetlen jedinek sem kell félnie a Lego TIE Interceptortól

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés